Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a szerelmes zaklatóval szemben
Privatkopo.hu 2020. 06. 25. 9:38:00

A Pécsi Járási Ügyészség zaklatás miatt emelt vádat azzal a pécsi fiatalemberrel szemben, aki hónapokig szerelmével zaklatott egy lányt.



A vádirat szerint a férfi tavaly szólította meg egy kollégium előtt azt a 19 éves lányt, akit korábban nem ismert. Udvarolni próbált neki, kérdezte, hogy felmehet-e a szobájába illetve kaphat-e tőle csókot.

A lány a vádlottat visszautasította, azonban a férfi másnap reggel várta őt a kollégium előtt, és elkísérte abba a kávézóba, ahol a sértett a nyári gyakorlatát töltötte. A fiatal lány terhesnek, zavarónak találta a vádlott közeledését, ki is fejezte nemtetszését, és kérte, hogy ne kísérje el.

Ennek ellenére a vádlott az első találkozást követő naptól kezdve hetekig napi rendszerességgel jelent meg a kollégiumnál, illetve a lány munkahelyénél, ahol a sértett után leselkedett. Emellett a férfi követte a lányt a lakóhelyére, ahol a nyár folyamán hetente többször megjelent, és figyelte a lányt.

Mivel a férfi a zaklatást az iskolakezdést követően sem hagyta abba, ezért vele szemben a Pécsi Járásbíróság - ügyészi indítványra - távoltartást rendelt el, amely a vádemeléskor is fennállt.

A férfi cselekménye zaklatásnak minősül, mivel a sértett mindennapi életébe önkényesen avatkozott be, őt rendszeresen és tartósan háborgatta.

További friss információk
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat