Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
13 éves lánynak adott kábítószert
Privatkopo.hu 2020. 05. 25. 14:22:00

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy kiskunhalasi férfi ellen, aki 2019 februárjában Kiskunmajsán „kristály” nevű drogot adott egy 13 éves lánynak, valamint maga is marihuánát fogyasztott.



A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi egy internetes közösségi oldalon tartotta a kapcsolatot az akkor 13 éves kiskunmajsai lánnyal. Tudta azt is, hogy a lány még nincs 18 éves.

2019. február 9-én a vádlott Kiskunmajsára utazott, majd az egyik ismerősétől „kristály” nevű drogot szerzett. Ezután - a szülők tudta és engedélye nélkül - találkozott a kiskorú lánnyal és a „kristály” egy részét fogyasztásra átadta neki. A lány a drogot elfogyasztotta.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy a vádlott nemcsak „kristályt”, hanem 2019 júliusában ismeretlen körülmények között marihuánát is szerzett, amit maga fogyasztott el.

A szabadlábon védekező, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettén kívül kábítószer birtoklásának vétségével is vádolja. Az ügyész a vádlottal szemben elzárás kiszabását indítványozta, bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat