Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fogkefét és körömlakkot is lopott a bírónő
MTI 2014. 07. 23. 15:56:00

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) kezdeményezésére felfüggesztette a Budapest Környéki Törvényszék egyik bírónőjének mentelmi jogát Áder János köztársasági elnök. A bírónő - aki korábban a romagyilkosságok ügyében eljáró elsőfokú bírói tanács tagja volt - több alkalommal is tulajdonított el piperecikkeket illatszerüzletből.



Eddig három lopás ügyében nyomoztak, amelyek ugyan nem lépték át az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt, de a cselekménysorozat üzletszerűnek minősül és így már bűncselekményi kategóriának számít. A feltételezett elkövetőt a harmadik alkalommal érték tetten. A LÜ kezdeményezte a bírónő mentelmi jogának felfüggesztését, amire július 11-én került sor. Ezután van lehetősége a nyomozó hatóságnak, jelen esetben a Központi Nyomozón Főügyészségnek, hogy személy szerint a feltételezett elkövető ellen folytassa az eljárást, azaz például meggyanúsítsa, kihallgassa.

A bírónő körömlakkot, fogkefét és parfümöt tulajdonított el az üzletből, tavaly decemberben érték tetten, a biztonsági kamerás felvételekből pedig az derült ki, hogy nem az volt az első eset.

2013-ban egy kezdő bíró fizetése mintegy 400 ezer forint volt, így nem lehet azt mondani, hogy a nő rászorult volna a lopásra.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat