Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Valóságos cégtemető közepén működik a Trimedio Csoport nevű médiabirodalom - jellemzően ukrán nincstelenekkel fantomizálták az eladósodott vállalkozásokat
Privatkopo.hu/N.Z. 2020. 12. 07. 14:38:00

„2010-ben született, így elmondható, hogy már túl van az első X-én a Trimedio; volt is annak rendje ‘s módja szerint szülinapi torta és minden egyéb szépség, jóság, okosság” - így kezdődik a Trimedio honlapján az a köszöntő, amely a cégcsoport létrejöttének 10-ik évfordulójára íródott. Sajnos az „okosság”-ot nem fejtette ki bővebben az írás szerzője, ezért azt kénytelen a Privatkopo.hu megtenni helyette. Tizenkettő, jellemzően ukrán állampolgárok bevonásával fantomizált, kényszertörléssel megszűnt, valamint egy felszámolás sorsára jutott, köz- és egyéb tartozásokkal elsüllyesztett cég az elmúlt 10 évben - ez valahogy kimaradt a születésnapi dicsőítésből. Most pótoljuk.



A Trimedio Csoport jelenleg négy társaságból áll: Trimedio Invest Zrt., Trimedio Records Kft., Trimedio Film Kft., Trimedio Publishing Kft. Egészen a közelmúltig - 2020 novemberéig - a céghálóhoz tartozott a Dunakanyar Rádió Kft., a BENIMO Food Kft. (jelenleg TOMMASTER Kft.) és a Trimedio Média Kft. (jelenleg Greek Média Kft.) is, azonban ezeket a vállalkozásokat már „eldobták” a Trimedio vezetői, előbbi kettő egy bátonyterenyei nincstelen, Horváth Tamás, utóbbi pedig egy budakalászi férfi, Görög Gábor nevére került, aki korábban két autókereskedelmi vállalkozást gründolt - az egyik kényszertörléssel, a másik felszámolással múlt ki.

Erről korábban ebben a cikkében írt a bűnügyi portál:

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=trimedio&MN=Joghalo&LN=Hungarian

A Trimedio-istállóba tartozó társaságok énekesek, zenekarok menedzselésével, fellépéseik szervezésével, televíziós műsorok gyártásával (Muzsika TV, Zenebutik TV), lapkiadással (pl.: Sztár Limonádé Magazin), zenei cd-k megjelentetésével foglalkozik, és - talán még - működteti a Dunakanyar FM 94.1 regionális rádiócsatornát. A csoport támogatói között megtalálható - mások mellett - a Takarékbank, a CBA, valamint a Nádor Rendszerház Kft.

Aki a cégcsoport környezetében vizsgálódik, megdöbbentő dolgokat fedezhet fel. Az elmúlt 10 évben ugyanis tucatnyi olyan gazdasági társaság végezte a cégtemetőben, amelyek korábban egyértelműen a Trimedio embereihez voltak köthetők, azonban amint „problémák” merültek fel a cégek életében, a tulajdonosok vették kalapjukat és angolosan távoztak a süllyedő hajókról. Ezek a „problémák” jellemzően jelentős adó- vagy szerződéseken alapuló céges tartozások voltak, amelyeket nem fizettek meg a társaságok, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és/vagy közjegyzők végrehajtásokat rendeltek el az adós vállalkozásokkal szemben.

Szinte mindegyik ilyen társaságnál azt a taktikát alkalmazták, hogy az eredeti, az adósságokat felhalmozó ügyvezetőket és tulajdonosokat úgynevezett „betétemberekkel” határolták el azoktól a - többnyire külföldi - személyektől, akiket azzal a céllal vontak be a vállalkozásokba, hogy azok a nevük alatt - leginkább kényszertörléssel - megszűnjenek, ezáltal megszabaduljanak a felgyülemlett tartozásoktól.

Kényszertörléssel abban az esetben szüntetnek meg egy céget, ha az nem nyújt be adóbevallásokat, nem tesz közzé éves beszámolókat, valamint az ügyvezető(k) és tulajdonos(ok) elérhetetlenek a hatóságok számára.

A Trimedi Csoportnál ezt úgy oldották meg, hogy a kellemetlenné vagy inkább nyomasztóvá vált társaságok - rövid időn belül többször végrehajtott tulajdonos és ügyvezetőváltásokat követően - jellemzően üres zsebű ukrán állampolgárok nevére kerültek, akiket aztán üldözhettek a hitelezők, kereshette őket a NAV és a cégbíróság - árkon-bokron túl voltak. Érdekes lehet annak feszegetése, miként kerültek a magyar tulajdonosok kapcsolatba az ukrán „üzletemberekkel”, utóbbiak érdeklődését mi kelthette fel a szakadék szélén tántorgó, eladósodott, tényleges tevékenységet akkor már nem folytató társaságok iránt. Egyáltalán: hogyan jutott a nem Magyarországon élő ukránok tudomására, hogy eladósorba kerültek a cégek? A Privatkopo.hu több alkalommal kereste a Trimedio Csoport vezetőit, akik nem reagáltak a bűnügyi portál kérdéseire.

A hatóságok számára elérhetetlennek bizonyult ukrán állampolgárokon (Bodnar Katalin, Rolduhina Maryna, Nazdravitska Marianna , Kopyn Viktoriia, Nad Habor, Chernychko Vyacheslav, Nagy Gábor, Hoal Natalia, Yaher Andrii) kívül szerb „vendégművész” (Valasek Vladimir), valamint rutinos hazai cégeltüntetők szolgálatait is igénybe vették a trükközésekben nem túl fantáziadús trimediósok. Például Danielisz János nevéhez 14 kényszertörölt és 18 felszámolt cég köthető, míg Vermes Éva „munkásságáról” 9 kényszertörölt és 3 felszámolt vállalkozás ad felettébb elgondolkodtató képet.

Szinte mindegyik kukába hajított vállalkozásnál jól tetten érhető, hogy kevéssel azt megelőzően kezdtek felgyorsulni a céges események (tulajdonos- és ügyvezetőváltások), hogy végrehajtás indult a társaságokkal szemben vagy az adóhivatal felfüggesztette (majd törölte) az adószámukat. Köztudott, hogy a végrehajtásokat és az adószám-felfüggesztéseket felszólítások, teljesítésre/pótlásra biztosított határidők előzik meg, tehát a társaságok tulajdonosainak volt idejük előkészületeket tenni a cégek „elborítására”, leakasztani a fogasról olyan embereket, akik elviszik a balhét helyettük. A cégnyilvántartásból kitűnik, hogy néhány esetben elkéshettek ezzel, ezért már hatályba lépett felszámolásokkal és/vagy felfüggesztett adószámmal voltak kénytelenek „elpasszolni” a fuldokló vállalkozásokat. Azokban az esetekben pedig, ahol sikerült úgymond időben lépnie a Trimedio agytrösztjének (Szűcs Balázs, dr. Szalkai Tamás, Bakoss László), az új tulajdonos(ok) megjelenését követően néhány héttel vagy legfeljebb néhány hónappal menetrendszerűen beütött a krach. És itt a hangsúlyt érdemes a menetrendszerű szóra helyezni. Arra, hogy ez tendencia, gyakorlat volt a Trimedio Csoport környékén. Pontosabban nem volt, hanem jelenleg is az, hiszen 2020 novemberében további három, tartozásokkal terhelt kft.-t „dobtak el”, azaz írattak olyan személyek nevére, akik az égvilágon semmit nem akarnak kezdeni azokkal, csak kivárni, amíg az illetékes cégbíróság kényszertörléssel véget vet a létezésüknek.

Az üzleti életben benne van a pakliban, hogy egyszer, kétszer, háromszor, négyszer rosszul jön ki a lépés, nem következnek be a várt gazdasági események. Megesik az ilyen. Na, de tizenhatszor? És minden alkalommal nincstelen ukránokkal, szerbekkel, létminimum alatt tengődő magyarokkal végeztetni el a piszkos munkát? Ez bizony rendszer. Mégpedig egy olyan rendszer, amelyet az állam és az üzleti partnerek megkárosítására hoztak létre.

Eddig következmények nélkül.

„Jár az ünneplés és a taps” - olvasható a cégcsoport 10 éves létezése alkalmából írt köszöntőben a médiabirodalom honlapján. Nem biztos, hogy ezt a NAV és a pénzük után hiába futók is így gondolják.

Cégek, nevek, időpontok, végrehajtások, hatósági intézkedések - a Trimedio Csoport árnyékos oldala:

DALVIN Kft. alakulás dátuma: 2005.10.26.

Ügyvezető:

Selmeczy Dalma Nóra 2005.10.26. -2010.09.28.

Selmeczy Erzsébet 2010.09.28. - 2011.02.23.

Kálmánné Tompa Ibolya 2011.02.23. - 2011.07.28.

Gedovics Péter 2011.07.28. - 2011.12.19.

Bodnar Katalin (Ukrajna) 2011.12.19. -

Adószám státusza: felfüggesztett adószám 2011.08.31.

Hivatalból törlés kezdete: 2012.09.17.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2011.09.26.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: Bartonné dr.Tóth Éva közjegyző 

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2011.12.22.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: dr. Schmidt Zoltán önálló bírósági végrehajtó

Utolsó mérleg: 2010.

Tulajdonosok:

Vinália Kereskedelmi Kft. 2005.12.02. - 2009.03.27.

Selmeczy Dalma Nóra 2005.12.02. - 2010.09.28.

Désfalvi Judit 2008.05.29. - 2011.02.23.

Szűcs Balázs 2009.03.27. - 2009.12.15.

BENIMO-INVEST Kft. 2009.12.15. - 2011.02.23.

Selmeczy Erzsébet 2010.09.28. - 2011.02.23.

Kálmánné Tompa Ibolya 2011.02.23. - 2011.07.28.

NAZROL INVEST Zrt. 2011.07.28. -

NAZ-MÉDIA Zrt. alakulás dátuma: 2007.05.10.

Cégjegyzésre jogosult(ak):

Árva Ferenc 2007.05.10. - 2009.09.30.

Farkas Tibor 2009.09.30. - 2010.12.10.

Szűcs Balázs vezérigazgató 2010.12.10. - 2010.12.21.

Nazdravitska Marianna 2010.12.21. - 2011.06.28.

Gedovics Péter (Szeremle) 2011.06.28. - 2011.12.19.

Bodnar Katalin (Ukrajna) 2011.12.19. - 

Adószám státusza: felfüggesztett adószám
Státusz kezdete: 2011.12.13.

Hivatalból törlés kezdete: 2012.06.14.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2010.05.27.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Dél-budapesti Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2010.07.07.
A végrehajtást elrendelő bíróság: Veszprém Megyei Bíróság.

Tartozás az adóhatóság felé:

A lekérdezett cég szerepel(t) az adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező - nem magánszemély - adózók listáján.
Hatályos: 2015.01.01. -

Utolsó mérleg: 2009.

Részvényesek:

Árva Ferenc 2007.05.10. - 2009.09.30.

Ifj. Árva Ferenc 2008.02.25. - 2009.09.30.

Szűcs Balázs 2010.12.10. - 2010.12.21.

Nazdravitska Marianna (Ukrajna) 2010.12.21. - 2011.05.23.

NAZROL INVEST Zrt. 2011.05.23. -

NAZROL INVEST Zrt. alakulás dátuma: 2005.09.30.

Ügyvezető:

Désfalvi Judit 2005.09.30. - 2007.11.27.

Szűcs Balázs 2007.11.27. - 2008.07.28.

Selmeczy Dalma Nóra 2008.07.28. - 2010.08.02.

Szűcs Balázs 2010.08.02. - 2010.09.10.

Selmeczy Erzsébet 2010.09.10. - 2010.10.11.

Rolduhina Maryna (Ukrajna) 2010.10.11. - 2011.06.28.

Gedovics Péter 2011.06.28. - 2011.12.19.

Bodnar Katalin (Ukrajna) 2011.12.19. -

Hivatalból törlés kezdete: 2013.03.20.

Adószám státusza: felfüggesztett adószám 2013.09.17.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2011.12.05.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: dr. Törőcsik Mária közjegyző, 2230 Gyömrő Szent István u. 21.

Utolsó mérleg: 2010.

Felügyelő bizottság tagjai: Toldi Dániel (Szűcs Balázs testvére), Mosonyi Ágnes (Szűcs Balázs, Toldi Dániel és Szűcs Angelika anyja) , Szűcs Angelika (Szűcs Balázs testvére)

Részvényesek:

Désfalvi Judit 2006.01.30. - 2007.02.27.

Toldi Dániel (Szűcs Balázs testvére) 2006.01.30. - 2007.02.27.

Szűcs Balázs 2007.04.26. - 2008.03.19.

VININVEST PUBLISHER LLC. (USA) 2008.03.19. - 2010.08.02.

BENIMO-INVEST Kft. 2010.08.02. - 2010.10.11.

Rolduhina Maryna (Ukrajna) 2010.10.11.-

Nazdravitska Marianna  (Ukrajna) 2011.04.21.-

Bodnar Katalin (Ukrajna) 2011.12.19. -

Tartalomszolgáltató Kft. (korábban: KÁRTYE-CONSILIÓ Kft., BENIMO-INVEST Kft., OLSEN MEDIA Kft.) alakulás dátuma: 2005.09.19.

Ügyvezető:

Kártye Amelia 2005.10.19. - 2008.10.30.

Szűcs Balázs 2008.10.30. - 2011.06.16.

Selmeczy Dalma Nóra 2009.07.31. - 2011.04.21.

Dr. Szalkai Tamás 2011.06.16. - 2012.01.13.

Kálmánné Tompa Ibolya 2012.01.13. - 2013.03.14.

Danielisz János 2013.03.14. - 2016.02.11.

Adószám státusza: törölt adószám 2013.09.26.

Hivatalból törlés kezdete: 2014.03.06.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2007.08.31.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Fejér Hátralékkezelési és Végrehajtás Előkészítő Osztály 2.

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2013.03.07.
A végrehajtás ügyszáma: 7319970455
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Észak-budapesti Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 4.

Utolsó mérleg: 2011.

Tulajdonosok:

Kártye Amelia 2005.10.19. - 2008.10.30.

Bojan Elizabeta (Kártye Amelia anyja) 2005.10.19. - 2008.10.30.

Vin-Invest Befektetési Zrt. 2008.10.30. - 2009.05.12.

Szűcs Balázs 2009.05.12. - 2009.07.31.

JUMBIES TRADING CORPORATION (Belize) 2009.07.31. - 2011.04.21.

Benimo Invest Group Zrt. 2011.04.21. - 2012.01.13.

Trimedio Invest Zrt. 2011.04.21. - 2012.01.13.

Kálmánné Tompa Ibolya 2012.01.13. - 2013.03.14.

Danielisz János 2013.03.14. -  (a férfi nevéhez 14 kényszertörölt és 18 felszámolt cég köthető)

Winston Olsen Média Zrt. alakulás dátuma: 2011.01.05.

Cégjegyzésre jogosult(ak):

Szűcs Balázs 2011.01.05. - 2012.05.07.

Dr. Szalkai Tamás 2012.05.07. - 2013.02.21.

Kálmánné Tompa Ibolya 2013.02.21. - 2014.08.25.

Kopyn Viktoriia (Ukrajna) 2014.08.25. -

Adószám státusza: felfüggesztett adószám 2015.10.14.

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2016.04.21.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2014.08.07.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Pest Megyei Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2014.12.05.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: dr. Őze Éva közjegyző

Tartozás az adóhatóság felé

A lekérdezett cég szerepel(t) az adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező - nem magánszemély - adózók listáján.
Hatályos: 2016.04.01. -

utolsó mérleg: 2013.

Részvényesek:

Szűcs Balázs 2011.01.06. - 2011.01.08.

Trio Press Media Kft. 2011.11.08. - 2012.05.04.

Trimedio Invest Zrt. 2012.05.04. - 2013.02.21.

BEREG-INVESTMENT Zrt. (képviselő: Szűcs Balázs vezérigazgató) 2014.02.24. - 2014.08.25.

Kopyn Viktoriia (Ukrajna) 2014.08.25. — 

BENICO Kiadó Kft. (korábban: TRIO PRESS MEDIA Kft., TRIMEDIO KIADÓ Kft., BEINCO Kiadó Kft.) alakulás dátuma: 2010.11.08.

Ügyvezető:

Pataki Etelka 2010.11.09. - 2010.12.20.

Szűcs Balázs 2010.12.20. - 2011.03.23.

Balázs Zoltán 2011.03.23. - 2013.12.05.

Szűcs Balázs 2013.12.05. - 2014.01.23.

Kálmánné Tompa Ibolya 2014.01.23. - 2014.10.21.

Huszár Gábor 2014.10.21. - 2015.09.11.

Toldi Dániel 2015.09.11. - 2016.12.07.

Nad Habor (Ukrajna) 2016.09.22. -

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2018.05.16.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

Utolsó mérleg: 2015.

Tulajdonosok:

Trimedio Invest Zrt. 2010.11.09. - 2012.05.07.

BENIMO-INVEST Kft. 2010.12.20. - 2011.04.20.

Benimo Invest Group Zt. 2011.04.20. - 2012.05.07.

Trimedio Invest Zrt. 2012.05.07. - 2013.12.05.

Szűcs Balázs 2013.12.05. - 2014.01.23.

Kálmánné Tompa Ibolya 2014.01.23. - 2014.01.31.

Chernychko Vyacheslav (Ukrajna) 2014.01.23. - 2014.01.31.

Trimedio Invest Zrt. 2014.04.15. - 2014.06.26.

Nad Habor (Ukrajna) 2016.09.22. - 2019.11.29.

Nagy Gábor (Ukrajna) 2019.11.29.-  (kézbesítési megbízott: Szűcs Balázs)

Trio Magazin Kft. (korábban: Limonádé Kiadó Kft., TRIMEDIO Magazin Kft.) alakulás dátuma: 2015.04.17.

Ügyvezető:

Szűcs Balázs 2015.04.22. - 2017.06.14.

Dr. Szalkai Tamás 2017.06.14. - 2017.12.20.

Haselbauerné Molnár Mária Zsuzsanna 2017.10.19. - 2017.12.20.

Nádasi Roland 2017.12.20. -

Adószám státusza: törölt adószám 2018.06.13.

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2018.06.27.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.03.27.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

Tulajdonosok:

Benimo Invest Group Zrt. 2015.04.22. - 2015.11.16.

Trimedio Invest Zrt. 2015.11.16. - 2017.10.19.

Haselbauerné Molnár Mária Zsuzsanna 2017.10.19. - 2017.12.20.

Nádasi Roland 2017.12.20. -

REKLÁM Kiadvány Kft. (korábban: TRIMEDIO Kiadvány Kft.) alakulás dátuma: 2014.09.23.

Ügyvezető:

Szűcs Balázs 2014.09.23. - 2016.01.28.

Gégény Norbert (an: Józsa Andrea) 2016.01.28. - 2017.09.04.

Vermes Éva 2017.09.04. -

Adószám státusza: törölt adószám 2018.07.11.

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2018.08.16.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.09.19.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

Utolsó mérleg: 2016.

Tulajdonosok:

Trimedio Invest Zrt. 2014.10.03. - 2016.01.28.

Gégény Norbert 2016.01.28. - 2017.09.04.

Vermes Éva 2017.09.04. — (a hölgy nevéhez 9 kényszertörölt és 3 felszámolt cég köthető)

Denholm Média Kft. (korábban: Garázs Kiadó Kft.) alakulás dátuma: 2015.04.17.

Ügyvezető:

Szűcs Balázs 2015.04.17. - 2016.01.12.

Huszár Gábor 2016.01.12. - 2016.03.18.

Józsa Andrea 2016.03.18. - 2018.01.25.

Hoal Natalia (Ukrajna), 2018.01.25. - (kézbesítési megbízott: Józsa Andrea)

Adószám státusza: törölt adószám 2019.05.03.

Hivatalból törlés kezdete: 2018.09.14.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.02.21.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.08.31.
A végrehajtás ügyszáma: 4562051970
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 

Utolsó mérleg: 2016.

Tulajdonosok:

Benimo Invest Group Zrt. 2015.04.22. - 2015.11.16.

Trimedio Invest  Zrt. 2015.11.16. - 2016.01.12.

Huszár Gábor 2016.01.12. - 2016.03.18.

Józsa Andrea 2016.03.18. - 2018.01.25.

Hoal Natalia (Ukrajna) 2018.01.25. - (kézbesítési megbízott: Józsa Andrea)

New Information Kft. alakulás dátuma: 2015.07.28.

Ügyvezető:

Huszár Gábor 2015.08.17. - 2016.01.11.

Chernychko Vyacheslav (Ukrajna) 2016.01.11. - 2016.03.01.

Kenéz János (an: Pavlysinets Mária Mihajlovna) 2016.03.01. - 2017.02.27.

Huszár Gábor (an: Kovács Judit Carmen) 2017.02.27. - 2018.01.08.

Hoal Robert 2018.01.20. - 

Adószám státusza: törölt adószám
Státusz kezdete: 2018.11.30. 

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2018.12.17.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.02.27.

A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 

Utolsó mérleg: 2016. (3 kényszertörlés, 1 felszámolás)

Tulajdonosok:

Zsoldos Miklós 2015.08.17. - 2016.01.11.

Chernychko Vyacheslav (Ukrajna) 2016.01.11. - 2016.03.01.

Kenéz János 2016.03.01. - 2017.02.27.

Huszár Gábor 2017.02.27. - 2018.01.08.

Hoal Robert 2018.01.08. - (a férfi nevéhez 3 kényszertörölt és 1 felszámolt cég köthető)

Trio Work Média Kft. (korábban: TRIMEDIO Work Kft.) alakulás dátuma: 2007.12.17.

Ügyvezető:

Kiss József  2007.12.17. - 2014.03.18.

Dr. Szalkai Tamás 2014.03.18. - 2015.11.30.

Huszár Gábor 2015.11.30. - 2017.11.27.

Haselbauerné Molnár Mária Zsuzsanna 2017.11.27. - 2019.02.01.

Valasek Vladimir (Szerbia) 2019.02.01. -

Adószám státusza: törölt adószám 2020.02.12.

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2020.03.02.

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.07.25.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

Utolsó mérleg: 2017.

Fontosabb tulajdonosok:

Trimedio Invest Zrt. 2014.03.18. - 2017.05.15.

BENIMO INVEST GROUP Zrt. 2014.04.10. - 2017.11.27.

Huszár Gábor 2015.11.30. - 2017.02.08.

Haselbauerné Molnár Mária Zsuzsanna 2017.11.27. - 2019.02.01.

Valasek Vladimir (Szerbia) 2019.02.01. - 

Nadett Média Kft. (korábban: BIC TV Média Kft.) alakulás dátuma: 2009.12.05.

Ügyvezetők:

Huszár Gábor 2015.02.12. - 2015.11.27.

Bakoss László 2015.11.27. - 2016.09.26.

Antalics Gábor Balázs 2016.09.26. - 2017.12.11.

Kiss Bernadett Erzsébet 2017.12.11. - 2018.08.16.

Gégény Norbert 2018.08.16. - 2019.04.16.

Yaher Andrii (Ukrajna) 2019.04.16. -

Adószám státusza: törölt adószám 2020.04.17.

A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2020. május 12. 

Megszűnés módja: KÉNYSZERTÖRLÉS ALATT

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2015.02.03.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.10.24.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: dr.Fodor Richárd közjegyző

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.08.27.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2018.09.28.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály

Utolsó mérleg: 2018.

Fontosabb tulajdonosok:

TRIMEDIO Film Kft. 2014.09.08. - 2015.02.12.

BEREG-INVESTMENT Zrt. 2015.02.12. - 2015.11.27.

Bakoss László 2015.11.27. - 2016.09.26.

Antalics Gábor Balázs 2016.09.26. - 2017.12.11.

Kiss Bernadett Erzsébet 2017.12.11. - 2018.08.16.

Gégény Norbert 2018.08.16. - 2019.04.16.

Yaher Andrii (Ukrajna) 2019.04.16. -

SLA Pro Zrt. (korábban: CINIXI INVEST Zrt., TRIMEDIO KLUB Zrt., Trimedio Property Zrt., Trimedio Pro Zrt.) alakulás dátuma: 2012.05.14.

Cégjegyzésre jogosultak:

Benedek Sarolta Nikolett (an: Zalatnay Sarolta) 2012.05.14. - 2013.02.07.

Zalatnay Sarolta 2012.06.12. - 2013.02.07.

Rimóczi Károly 2013.02.07. - 2014.02.24.

Szűcs Balázs 2014.02.24. - 2015.06.10.

Chernychko Vyacheslav (Ukrajna) 2015.06.10. -

Adószám státusza: felfüggesztett adószám
Státusz kezdete: 2015.12.29.

Megszűnés módja: FELSZÁMOLÁS

A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2014.12.01.
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 

Utolsó mérleg: 2013.

Részvényesek:

Benedek Sarolta Nikolett 2012.06.12. - 2013.02.07.

Trimedio Invest Zrt. 2013.02.07. - 2014.02.24.

Benimo Invest Group  Zrt. 2014.12.03. - 2014.12.19.

Trimedio Invest Zrt. 2014.12.19. - 2015.06.10.

Chernychko Vyacheslav (Ukrajna) 2015.06.10. -

 

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat