Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bíróság elé állítják az élettársát brutálisan bántalmazó „férfit”
HP 2016. 11. 23. 10:22:00
Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a középkorú férfival szemben, aki a gyanú szerint brutálisan összeverte, megrugdosta és késsel is megfenyegette élettársát a hétvégén, Abonyban.

A Pest megyei kisvárosban élő pár a múlt héten, szombaton, késő este veszett össze közös családi házukban. Az eldurvult vita során a férfi ököllel többször megütötte a nőt, majd a földre lökte, és többször megrúgta, illetve egy késsel is megfenyegette.

A sértett az orvos elsődleges véleménye szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást, ettől függetlenül a férfit a rendőrök előállították és kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették.

Az ügyben súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyt nyomozás, amit a rendőrség három napon belül le is zárt, az iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte tovább az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat