Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Többször megerőszakolta, rendszeresen összeverte barátnőjét a brutális győri „férfi”
HP 2017. 12. 04. 8:41:00

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly szeptember óta többször megerőszakolta, illetve különös kegyetlenséggel verte barátnőjét, Győrben. A bűncselekmények együttes büntetési tétele 12 évig terjedő szabadságvesztés.



A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be egy győri férfival szemben, aki 2016 szeptemberében többször megerőszakolta és különös kegyetlenséggel bántalmazta barátnőjét.

A vádirati tényállás szerint a küzdősportot űző 26 éves férfi 2016 januárjában ismerkedett meg a munkatársával, a későbbi sértettel. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, a vádlott pedig egyre kevésbé engedte, hogy a sértett rajta kívül bárkivel kapcsolatot tartson, bárkivel - akár hozzátartozójával - ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha a vádlottnak dolga volt, édesanyjához vitte el a sértettet, addig sem engedte őt egyedül lenni.

A vádlott a sértettet ezen időszak alatt mások társaságában is megütötte, haját megrángatta, telefonját hozzávágta, illetve azzal fenyegette, hogy algériai hozzátartozóival öleti meg, ha még egyszer egy másik férfi megérinti.

A sértett a vádlott ellenőrzései miatt a munkahelyét is elveszítette. 2016 szeptemberének elején a vádlott saját - egyébiránt külön élő - 4 és 5 éves gyermekét a lakásának egyik szobájába zárta, míg az étkezőben a barátnőjét, a sértettet bántalmazta, és azt követelte tőle, hogy beszéljen korábbi kapcsolatairól. Eközben a sértettet rugdosta, ököllel ütötte, a fejét a hűtőbe verte. Berángatta a sértettet a fürdőbe és megalázás céljából szexuális cselekményt hajtott rajta végre. Ezt követően tovább bántalmazta és fojtogatta a sértettet, és őt azzal fenyegette meg, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében azért bántalmazta a vádlott a sértettet, mert a sértett hívást fogadott egy ismerősétől. Ekkor öt órán át bántalmazta őt. A bántalmazás során egy eszközzel újabb szexuális erőszakot is véghezvitt a vádlott a sértetten, majd ismét folytatta a bántalmazását. A bántalmazás mellett a vádlott a sértett házában puszta kézzel több tárgyat szétvert, földhöz vágott. A bántalmazásokkal az elkövető rendszerint csak azért hagyott fel, mert a szülei a helyszínre érkeztek.

A sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a számtalan zúzódás miatt vérrögök keletkeztek az ereiben.

Mindezek alapján az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja. E bűncselekmények együttes büntetési tétele 12 évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat