Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Brutálisan összeverték egy gitár miatt - vádat emeltek a támadók ellen
HP 2016. 10. 17. 9:10:00

Vádat emelet az ügyészség azzal a három férfival szemben, akik tavaly áprilisban brutálisan összeverték és összerugdosták egyikük ismerősét Angyalföldön, pusztán azért, mert a sértett nem tudott visszaadni egy neki kölcsönadott gitárt. A triót életveszélyt okozó testi sértéssel és csoportosan elkövetett önbíráskodással vádolja a Fővárosi Főügyészség, tettükért az elkövetők akár 12 évet is kaphatnak.



A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2015. április 3-án kölcsönadta a gitárját a későbbi sértettnek, de másnap, amikor a sértett testvérének XIII. kerületi lakásán találkoztak, visszakérte a hangszert. A sértett erre közölte, hogy visszaadja a gitárt, de az most éppen nincs nála. A vádlott ebbe akkor bele is nyugodott, de amikor az éjszaka folyamán, egy közeli üzletnél - ahol a sértettel közösen szeszes italt vásároltak - összetalálkozott két barátjával, ismét sérelmezni kezdte a kölcsönadott gitár hiányát, és már hárman együtt támadtak rá a sértettre.

A követelésnek nyomatékot adva mindhárman ököllel kezdték ütlegelni a férfi fejét, majd amikor az ütések hatására a földre került, ott is tovább ütötték és legalább egyszer, nagy erővel fejen is rúgták. Az esetről értesített rendőrök még a közelben elfogták a vádlottakat, a sértettet pedig a mentők életveszélyes állapotban, többszörös koponyatöréssel szállították kórházba.

A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés, valamint csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt emelt vádat, amely bűncselekmények büntetési tétele két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
Kényszerítés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség
Idős nő kezéből tépte ki a táskát a cigány, nem jutott messzire
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat