Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megerőszakolta, majd megölte volt élettársa barátnőjét: életfogytiglanit kért az ügyészség a Harmat utcai támadóra
HP 2018. 02. 15. 10:13:00

Vádat emelt az ügyészség egy 46 éves férfival szemben, aki másfél éve, aljas célból összevert és megerőszakolt egy fiatal nőt egy budapesti lakásban, majd azért, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól, megölte.



A vádlott 2015. év elején ismerte meg az akkori élettársa barátnőit, köztük a sértettet. A baráti társaság ezután rendszeresen találkozott különböző - esetenként a sértett lakásán tartott - összejöveteleken, programokon, és közös nyaraláson is részt vettek.

2016. július első felében a vádlottal szakított az élettársa, amiért a férfi a nő barátnőit, így köztük a sértettet hibáztatta, mert úgy ítélte meg, hogy élettársa az ő ráhatásukra döntött a szakítás mellett. Az egyik barátnővel ezért közvetlenül ezután volt konfliktusa a férfinak, amiről értesülve az élettársa felszólította őt, hogy azonnal költözzön ki a lakásából, aminek ő eleget tett, vidékre költözött.

2016. szeptember elején azonban a férfi a korábbi élettárs másik barátnőjével, a sértettel is felvette a kapcsolatot, egy internetes alkalmazáson keresztül többször küldött üzenetet neki, amelyekben arra kérte, hogy találkozzanak és beszélgessenek. A sértett e kéréseket eleinte elhárította, majd végül a vádlott újabb kezdeményezésére 2016. szeptember 18. napjára megbeszéltek egy találkozót.

A vádlott a sértettel folytatott további egyeztetés alapján a nő budapesti lakására ment, majd az estét és az éjszakát a nő lakásán töltötte. A vád szerint másnap reggel - konkrétan meg nem határozható okból - veszekedés alakult ki köztük, ennek során a férfi bántalmazni kezdte a sértettet, őt többször megütötte, megkötözte, majd a védekezésre képtelenné tett nő sérelmére szexuális erőszakot követett el. A sértett kiabált, hogy feljelentést fog tenni, ezért a férfi elhatározta, hogy megöli, hogy így mentesüljön a tette miatti felelősségre vonás alól. A továbbra is védekezésre képtelen nőt a vádlott megfojtotta. Ezután magához vette a sértett bankkártyáját, amivel 150 000 forint készpénzt vett fel, majd Ausztriába menekült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonban rövid időn belül azonosították, és elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, ezért Bécsben feladta magát.

A Fővárosi Főügyészség a visszaeső elkövetőnek minősülő vádlottal szemben aljas célból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, szexuális erőszak, valamint kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is zárja ki.

További friss információk
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat