Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a rendőrverő ongai cigányok ellen
MTI 2016. 08. 10. 16:39:00
Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség négy ember - köztük egy fiatalkorú - ellen, akik még április közepén a Miskolci Rendőrkapitányság járőreire támadtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán - közölte az ügyészség helyettes szóvivője.

Barkó Tamás emlékeztetett arra, hogy az áprilisi rendőri intézkedés előzménye egy alkoholfogyasztás miatt eldurvult névnapi összejövetel volt. A vádlottak közül hárman láncos botokkal felfegyverkezve saját rokonaikra támadtak azok lakásán. A helyettes szóvivő hozzátette: a bűncselekmény miatt kiérkező rendőröket többen szidalmazták, megöléssel fenyegették őket, a négy vádlott - apa és fia, valamint az apa élettársa és testvére - pedig ütlegelni, lökdösni, az egyenruhájuknál fogva rángatni kezdte a rendőröket, köztük egy rendőrnőt, akinek a haját is tépték és a nyakát szorongatták.

Az intézkedő rendőrök közül hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek, kettejük szolgálati egyenruhája megrongálódott.

A rendőrségnek csak mintegy harmincfős erősítéssel sikerült a rendet helyreállítania - ismertette Barkó Tamás. Az ügyészség négy cigányt csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint egyiküket - ezzel halmazatban - könnyű testi sértés vétségével vádolja, és három vádlottal szemben végrehajtandó, míg egy vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

További friss információk
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat