Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a debreceni kettős gyilkost
privatkopo.hu 2015. 02. 27. 12:24:00

Bűnösnek találta több ember csérelmére elkövetett emberölés bűntettében és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék R. Lajost, aki 2010 őszén egy vita hevében tőrrel megölte két szomszédját, a Debrecenhez közeli Bayk András kertben. A vádlott leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadlábra, 10 évig nem gyakorolhatja a közügyeket és meg kell fizetnie az eljárás alatt összegyűlt 6,4 millió forintos bűnügyi költséget is.



R. Lajos (fotónkon) válását követően költözött a debreceni Bayk András kertbe. Szomszédjai „hőbörgő” emberként ismerték, ittas állapotában az utcán gyakran kiabált és sértegette a környéken élőket. Részegen azzal kérkedett, hogy Vietnámban és Kambodzsában szolgált, jól ismeri a késeket, tőröket és pár másodperc alatt képes végezni bárkivel. Ilyen eszközöket többen is láttak nála.

N. Gábor Csaba két házzal arrébb lakott, a másik sértett, Sz. Miklós pedig N. hátsó szomszédja volt. Egyik férfi sem dolgozott, és mindketten alkoholista életmódot folytattak. N.-hez olykor a vádlott is átjárt, így Sz. is ismerte R. Lajost. A két sértett alkalmanként segített a vádlottnak a kerti munkákban, gyakran együtt is iszogattak.

2010. október 4-én a sértettek a postást várták, amikor a vádlott hazaérkezett. N. átment R. Lajoshoz, aki borral kínálta. A vádlott pár perc után otthagyta egyedül, mert a nyitva maradt kapun kiszökött a kutyája. Míg távol volt, N. a vádlott pénztárcájából kivett 68 ezer forintot, majd hazament. R. Lajos hamar észrevette, hogy nincs meg a pénze, ittasan, felindulva ment át N.-hez, hogy számon kérje. A vádlottnál volt egy 15 centiméter pengehosszúságú tőr, és egy 47 centiméteres, kétélű kiélezett kard is.

A lakásban - ahol már ott volt Sz. is - azonnal parázs vita alakult ki, végig kilyukadtak oda, hogy R. Lajosnak viszonya van N. barátnőjével. Erre ragadott tőrt a vádlott, N.-re támadt, mellkason szúrta, majd még háromszor belevágta a kést. Sz. megpróbált barátja védelmére kelni, R. Lajos azonban ellene fordult, elvágta a nyaki főverőeret és még többször megsebesítette. Amikor észlelte, hogy a két férfi meghalt, távozott, nem messze szembetalálkozott az említett asszonnyal, akinek azt mondta: „a fiúk meghaltak, leszúrták őket, gyorsan hívjad a mentőket”. Távozóban a nő látta, hogy egy késszerű eszköz van a ruhája alatt és feltűnt neki szokatlan viselkedése is. A nő a lakásba belépve szembesült a történtekkel, a kiérkező mentők nem tudtak az áldozatokon segíteni. A vádlott közben megpróbálta elégetni szennyeződött ruháját, majd inkább elásta azokat, a tőrkést pedig a hátsó udvarán lévő tóba dobta. A rendőrség később mindent megtalált és lefoglalt.

R. Lajos a kezdetektől ártatlanságát hangoztatta, a több, mint 3 éven át tartó bizonyítási eljárás alapján azonban a bizonyítékok egyértelműen ennek ellenkezőjét támasztották alá - hangzott el a törvényszéki indoklásban. Lányi Csaba tanácselnök kiemelte: R. Lajos a büntetés-végrehajtási intézetben egy zárkatársának részletesen elmondta a történteket és a tanú olyan információk birtokába került, amelyek nem származhattak a sajtóból - amire a vádlott hivatkozott. R. Lajos alkalmi barátnője szintén megerősített számos információt. R. Lajos egyébként nem csak a szomszédoknak, még a helyszínelő rendőröknek is dicsekedett kambodzsai kiképzésével, egyiküknek azt mondta, ha akarná, pár másodperc alatt vele is végezni tudna. A bíróságon megdőlt az a védekezés is, miszerint rosszakarói és a nyomozóhatóság rejtett el terhelő bizonyítékokat R. Lajos házában.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott felmentésért, védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat