Ma: 2020.11.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Volt barátnőjét bántalmazta egy 54 éves „férfi”
Privatkopo.hu 2020.10.26. 9:45:00

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 54 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.



A vádirat szerint a vádlott 2020 januárjában ismerkedett meg a sértettel, párkapcsolat alakult ki közöttük, de több esetben szakítottak, majd kibékültek.

2020. május második felében a nő ismét szakítani próbált a vádlottal, aki viszont folytatni akarta a kapcsolatot, ezért az egyik napon, Szerencsen, egy élelmiszer áruház parkolójában a munkahelyéről haza induló nőt megvárta. Amikor a hölgy kijött az áruházból és beült az autójába, odament hozzá és vitatkozni kezdett vele. A vita annyira elfajult, hogy a vádlott az autó utasterébe benyúlva, kézzel arcul ütötte a sértettet, majd karjánál fogva megragadta és szorította.

Egy arra járó vásárló szemtanúja volt az eseményeknek gyermekével együtt. A kisgyermek olyannyira megrémült a vádlott agresszív fellépésétől, hogy sírva fakadt. A vásárló az áruház biztonsági őrét értesítette, aki a helyszínre rendőri segítséget kért.

A vádlotti bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, és magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

További friss információk
Bűnügyi őrizetben az ózdi trafikrabló
Magas volt a maligánfok: megütötte a villamosvezetőt, aztán a villamos ellen fordult
Emberölés kísérlete miatt vettek őrizetbe egy 70 éves férfit
Ütötte-verte, prostitúcióra kényszerítette
Féltékenységből verte össze élettársát
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat