Ma: 2024.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ütött, rúgott és fenyegetett egy 30 éves férfi
Privatkopo.hu 2018. 10. 11. 7:06:00

Békés megyében a rendőrség őrizetbe vett egy eleki férfit, mert a gyanú szerint bántalmazta ismerősét és barátnőjét. Emellett egy szociális ügyintézőt is megfenyegetett - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.



A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2018. október 10-én, 6 óra körül, Gyulán elfogtak egy férfit.

A 30 éves eleki férfi a gyanú szerint 2018. május 29-én, Eleken, egy benzinkúton szóváltás után többször megütötte és megrúgta az egyik ismerősét. A bántalmazott férfi súlyos sérülést szenvedett.

Ezután, 2018. július 27-én, Békéscsabán, az egyik áruház előtt, majd az autójában többször megütötte barátnőjét. Egy hónappal később, 2018. augusztus 30-án, Eleken pedig megfenyegetett egy szociális ügyintézőt azzal, hogy bántalmazza, ha a közérdekű munkavégzése kapcsán nem számolja el a teljes előírt munkaidőt, akkor is, amikor késik, vagy korábban megy haza. Azért, hogy a követelésének nyomatékot adjon, egyszer meg is lökte az ügyintézőt.

A Gyulai Rendőrkapitányság a testi sértés, a garázdaság, a személyi szabadság megsértés, valamint a hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsított férfit őrizetbe vette.

További friss információk
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
Kényszerítés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség
Idős nő kezéből tépte ki a táskát a cigány, nem jutott messzire
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat