Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Őrizetben a több tízmilliós csalás újabb gyanúsítottja
police.hu 2017. 12. 06. 10:59:00

A Békés megyei rendőrök Hódmezővásárhelyen elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint társaival cégektől csalt ki pénzt.



Országszerte több mint 50 cégtől csalhatott ki pénzt az a bűnözőcsoport, amelynek több tagját már korábban elfogták a Békés megyei rendőrök.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya 2017. december 5-én az ügyben újabb gyanúsítottat vett őrizetbe. A 41 éves hódmezővásárhelyi B. Károlyt a főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei fogták el. Társai közül négyen már előzetes letartóztatásban vannak.

A csoport tagjai cégeket, vállalkozásokat kerestek meg és a tevékenységi körükbe illeszkedő, a termeléshez, illetve a munkájukhoz szükséges eszközöket ajánlottak nekik a piaci árnál olcsóbban. Azoknak, akikkel megegyeztek, átutalásos számlát állítottak ki. Az esetenként több millió forintnyi összegeket magánszemélyek számlaszámára kérték, akik miután számlájukról felvették a pénzt, átadták a csalás szervezőinek. Azokkal az eszközökkel, amelyeket eladásra kínáltak, nem rendelkeztek, így nem is szállították le azokat a vevőknek.

Az ügyben eddig 15 gyanúsítottat hallgattak ki a rendőrök, közülük négy férfi van előzetes letartóztatásban. A 41 éves B. Károly a gyanú szerint a csalás egyik szervezője volt és az egyik nőtől, akinek a számlájára a bűncselekményből származó pénz egy része érkezett, több millió forintot vett át.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a hódmezővásárhelyi férfit bűnügyi őrizetbe vette és vizsgálja, hogy a csoport összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat