Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
30 milliós csalás gyanújával vettek őrizetbe két kecskeméti férfit
police.hu 2016. 09. 22. 20:43:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette P. Tibor 54 éves és Cs. Attila 41 éves kecskeméti lakosokat.



A férfiak a gyanú szerint 2015. november elején, Kecskeméten nem létező üzleti lehetőséget ajánlottak egy 54 éves helyi férfinak.

A megállapodás alapján csomagoló anyagot lehetett beszállítani az egyik dohányipari termékekkel foglalkozó cég részére és az ajánlat szerint több tízmilliós haszonra tudtak volna szert tenni szállítmányonként. Az üzleti lehetőséget azzal a feltétellel ajánlották fel a sértettnek, hogy az első szállítmányt meg kell előlegeznie. Ezt a férfi elfogadta és a kért előleget - mintegy 30 millió forintot - 2015. december 3-án átadta az elkövetőknek.

A gyanúsítottak azt állították, hogy az átvett összeget még ugyanazon a napon, az átvételt követően Szlovákiába viszik a helyi partnereknek történő átadás céljából.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján az üzleti ajánlat mögött valós szándék, tevékenység nem volt. A pénzt az országból nem vitték ki, a sértett részére azt nem fizették vissza, az elkövetők célja a jogtalan haszonszerzés volt.

A megyei nyomozók egy rendőri akció keretén belül 2016. szeptember 21-én a gyanúsítottakat lakhelyeiken fogták el.

Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették a rendőrök a férfiakat és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat