Ma: 2024.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelés az ingyenélés mestere ellen
MTI 2017. 03. 16. 13:52:00

Fél év alatt országszerte tucatnyi esetben maradt adósa magánembereknek, illetve távozott szállodákból fizetés nélkül az a férfi, aki ellen a csalások miatt Keszthelyen emeltek vádat. Sz. József Zsolt bejelentett munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, amikor tavaly január és július között elkövette a csalássorozatot.



A 12 vádpontot felsorakoztató vádirat szerint múlt év januárjában egy hévízi szállodában kifizette ugyan az első éjszaka 16 ezer forintos számláját, ám utána még csaknem 250 ezer forintos tartozást halmozott fel. Amikor többször is felszólították, hogy fizessen, egyszer az Ausztriában dolgozó feleségére hivatkozva állította, hogy később vele rendezi a számláját, máskor a bankkártyájáról „nem tudott” pénzt felvenni, végül pedig azt ígérte, hogy átutalással fizet majd, de ezt nem teljesítette.

Távozása után egy vonyarcvashegyi szállodában töltötte az idejét, de a rövid idő alatt felhalmozott közel 80 ezer forintos tartozását szintén nem tudta rendezni. Sz. József Zsolt szorult helyzetében egy ismerősét kérte meg arra, hogy utaljon át 50 ezer forintot a szálloda igazgatójának azzal az ürüggyel, hogy szervizköltségekre kellene a pénz, a hotel vezetőjének pedig egy használhatatlan hűtőszekrényt is hagyott a fennmaradó összeg „fedezeteként” - közölte a Zala Megyei Főügyészség.

A férfi már a hévízi tartózkodása alatt ismerősöktől és ismeretlenektől több esetben szerzett 10-20 ezer forintot, mindenféle történeteket kitalálva arról, hogy Sopronból jött, de lerobbant a kocsija és szervizbe kell mennie, letiltották a bankkártyáját és ezért nem tud fizetni, vagy a beteg gyerekéhez akar hazamenni Szegedre.

Alsópáhokon 10 ezer forintot szerzett így egy leszólított ismeretlentől, illetve egy másik hévízi szálloda portásától is. Utóbbi esetben azonban rendőrt hívott a károsult, miután kiderült, hogy adósa a vonyarcvashegyi szállodában tartózkodik, de a vádlott a rendőrök megjelenése ellenére sem tudott fizetni, csak ígérte tartozásának rendezését.

A férfi Zala megyei tartózkodása után is folytatta csalásait, mindig valamilyen kitalált történettel kért kölcsön tízezreket, de a pénzt soha sem fizette vissza. Az 55-ös főút mellett egy bolt eladójától, Forráskúton és Medgyesegyházán korábbi üzletfeleitől, Domaszéken és Zsombón egy-egy távoli ismerősétől szerzett pénzt a kitalált eseteivel. Zsombón azonban, miután azt állította egy megszólított férfinak, hogy a benzinkúton nem tudott fizetni, ezért kérne kölcsön, a férfi felhívta a kutat, ahol cáfolták ezt, ezért ezután el is küldte őt a házától.

A Keszthelyi Járási Ügyészség 11 csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a férfi ellen, aki összesen mintegy félmillió forinttal tartozik adósainak.

További friss információk
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat