Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ismét „unokázós” csalók akadtak horogra - Nóráék 6 millió forinttal próbáltak meglépni, nem jutottak messzire
Privatkopo.hu 2019. 02. 11. 9:55:00

Az „unokázós” bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport elfogta azt a nőt és férfit, akik több mint hatmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 28 éves K. Nóra és a 29 éves M. Zoltán ellen.

A nyomozás adatai szerint 2019. február 7-én, délelőtt egy ismeretlen férfi - magát rendőrnek kiadva - telefonon felhívott egy budapesti idős nőt, majd azt állította, hogy a lánya balesetet okozott. A férfi ezután átadta a telefont társának, aki a sértett lányának mondta magát és közölte, hogy pénzre van szüksége.

A telefonos csalók utasítására M. Zoltán és K. Nóra kocsival ment az idős asszonyhoz, akitől több mint hatmillió forintot vettek át, majd sietősen távoztak a helyszínről. A rendőrök percekkel később a XV. kerületben elfogták őket, és hiánytalanul megtalálták náluk a pénzt, amit később visszaadtak a sértettnek.

A nyomozók mindkettőjüket csalás bűntett elkövetése miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tesznek bűnügyi felügyeletük elrendelésének indítványozására.​

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat