Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csalás gyanúja miatt nyomoz az NNI Szegeden
Magyar Idők 2017. 05. 19. 8:50:00

Csalás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Botka László vezette szegedi önkormányzat egyik beruházása kapcsán. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik.



Több százmillió forintos csalás ügyében nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda, Szegeden. Az önkormányzat összesen hárommilliárd forintból újította fel a belváros egy részét, ez a beruházás tartalmazta a Mars téri piac átépítését is. Az Európai Unió 1,9 milliárd forinttal támogatta a teljes fejlesztést.

A piac átépítését az első pillanattól kezdve botrányok övezték. A vásártéren lévő pavilonok tulajdonosaival ugyanis nem tudott megegyezni az önkormányzat, így a kereskedők nem voltak hajlandók elbontani a piac területén lévő, de saját tulajdonú bódéikat. Az önkormányzat 2009-ben, advent első vasárnapján nekiállt a bontásnak. Utólag azt mondták, hogy nem elbontották a pavilonokat, csak áthelyezték azokat. Több bódé ugyanakkor teljesen megsemmisült, de volt olyan kereskedő, akinek az ott tárolt árukészlete is tönkrement. A kereskedők egy része azóta is pereskedik az önkormányzattal.

Kiderült: a piac fejlesztésénél eredetileg a vásárteret üzemeltető, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Szegedi Vásár és Piac Kft. volt a beruházás lebonyolítója. A közbeszerzési eljárás lezárulta után azonban a cég kikerült a konzorciumból, és a helyére belépett a szintén az önkormányzat tulajdonában lévő Szeged Pólus Nonprofit Kft. Ezt azonban a közbeszerzési szabályozás miatt nem tehették volna meg.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - közölte a Magyar Idők kérdésére az ORFK. A nyomozás határideje 2017. május 25-e, amelynek meghosszabbítására a hatóság már intézkedett. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásáról nem ad bővebb tájékoztatást.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat