Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Letartóztatták az egymilliárd forint összegű útdíjak és útdíj bírságok megfizetését elkerülő fuvarozócégek főszervezőjét
Privatkopo.hu 2020. 10. 31. 6:27:00

A Fővárosi Főügyészség indítványára egy hónapra letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája azt a 33 éves férfit, aki 2014-től egy közúti árufuvarozási tevékenységet végző - részben strómanokat alkalmazó - céghálózatot működtetett.



A megalapozott gyanú szerint a céghálózatban voltak külön a tehergépkocsikat tulajdonló cégek, továbbá olyanok, amelyek ezen teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyan cégek is, amelyek a partnerekkel kapcsolatban álltak és a fuvarozó cégek helyett - szerződő félként - a fuvarozások ellenértékét átvették.

A felvázolt cégkonstrukció segítségével az elkövetők azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégekhez bevétel nem került, azoknak vagyonuk nem volt, a teherautókat csak üzemeltették, de azok nem voltak a tulajdonukban, valamint a bíróság által  letartóztatásba helyezett gyanúsított arra is ügyelt, hogy ezeknek a fuvarozó cégeknek strómanok legyenek a vezetői.

Az ily módon működtetett fuvarozó cégekhez jelentették be az alkalmazottakat is, akik után a közterheket nem fizették meg, továbbá az ezen cégek által üzemeltetett tehergépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték. Az így 2014 és 2019 között keletkezett 1 milliárd forintot is meghaladó közterhekre az adóhatóság eredményes végrehajtást - cégvagyon hiányában - nem tudott vezetni, az elkövetői szándék a kialakított cégkonstrukcióval éppen erre irányult.

A NAV pénzügyi nyomozói és IT-szakemberei 2020. október 27-én, a hajnali órákban összehangolt akció keretében összesen 35 helyen tartottak kutatást és könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, továbbá  magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 db. tehergépjárművet, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá - összesen mintegy 300 millió forint értékben.

A szökés, elrejtőzés, az eljárás megnehezítése, továbbá a bűnismétlés veszélyei miatt letartóztatott férfit, mint a bűncselekmény elkövetését koordináló személyt  az adóhatóság nyomozói különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanújával, továbbá a stróman céghálózat létrehozása miatt többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével hallgatták ki gyanúsítottként. A terhére rótt bűncselekmények büntetési tételének felső határa 13 év szabadságvesztés.

A gyanúsított letartóztatásáról rendelkező bírói végzést a gyanúsított tudomásul vette, így az végleges. Az ügyben érintett további 10 személy szabadlábon védekezik.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat