Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A magyar hatóságok őrizetében a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán moslék
Privatkopo.hu 2018. 11. 10. 7:53:00

Az osztrák rendőrök kiadatási eljárás keretében átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán állampolgárt, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés bűntett miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.



A Magyarországon oltalmazott státuszúként tartózkodó 18 éves afgán férfi 2018. június 1-jén, Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Ezt követően 2018. szeptember 9-én, 3 óra körül Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktus eltűrésére kényszerített egy nőt. A bűncselekményt követően a férfi elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben külön nyomozócsoportot hozott létre és megkezdte az elkövető felkutatását. Az afgán férfi azonosítását követően, a nemzeti elfogatóparancs mellett, kezdeményezte az európai elfogatóparancs kiadását is, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság soron kívül elrendelt.

Az afgán férfit végül az osztrák rendőrök fogták el 2018. szeptember 10-én, késő este, Linz környékén, egy Frankfurtba tartó vonaton. Az osztrák kollégák kiadatási eljárás keretében 2018. november 9-én, délelőtt, Hegyeshalomnál átadták az afgán férfit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóinak, akik előállították az V. kerületi Rendőrkapitányságra.

A belvárosi rendőrök őrizetbe vették és szeméremsértés, valamint szexuális kényszerítés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatják ki, illetve előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat