Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A „szülők” végignézték, ahogy a kisfiúk - borzalmas kínok közepette - éhen hal
velvet.hu 2015. 03. 18. 5:33:00

Súlyos alultápláltság, a kórházi és gyógyszeres kezelés teljes elutasítása és orvosi mulasztás vezetett odáig, hogy 2013 szeptemberében a kis E. Benjámin - másfél évesen - mindössze 4 kilósra sorvadva, gyakorlatilag éhen halt - ez derült ki az orvosszakértő véleményekből. A büntetőper - újabb megrázó, borzalmas részletekkel - kedden folytatódott a Székesfehérvári Törvényszéken az orvosszakértők meghallgatásával. A február végén kezdődött perben az ügyészség a szülőket, nagyszülőket, valamint egy természetgyógyászt és a háziorvost vádolja emberöléssel, valamint szándékos veszélyeztetéssel.



A kedden ismertetett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a gyermek összes izma elsorvadt, egy gramm zsírszövete nem volt, hónapokig, borzalmas fájdalmak közepette haldoklott. Az arc- és izomsorvadása miatt már nemcsak sírni, de gyakorlatilag szopni sem tudott. Olyan borzalmas állapotba került, hogy a halála után a boncolásnál nem tudtak tőle vérmintát venni, mert vére sem volt. A beleiben mindössze egy evőkanálnyi táplálékot találtak. A szakértők megállapították, hogy tartós, részleges éheztetésnek volt kitéve. E. Benjámin mindössze 4 és fél kilósra sorvadt, a háziorvosa 9 hónapos kora óta nem látta, holott tudta, hogy 6 hónaposan nem nőtt tovább a súlya. A vádirat és a tárgyaláson ismertetett iratok szerint a szülők nem bíztak a „nyugati orvoslásban”, nem vitték kórházba, orvoshoz, nem adtak neki semmilyen gyógyszert, csak a természetgyógyász tanácsait követték, ami annyit jelentett, hogy szinte csak anyatejet és kevés vizet kapott, kézrátéttel „gyógyították”, és biogyümölcsökkel próbálták táplálni. Végül már alig tudott mozogni, kezei, lábai felduzzadtak, másfél éves kora ellenére egy 8 hónapos gyermek fejlettségi szintjén maradt.

Az igazságügyi orvosszakértők véleménye szerint a kisfiúnál heveny keringési elégtelenség, súlyos soványság, fehérjehiány, heveny agyvizenyő, részleges légtelenség a tüdőben, idült gyulladás a vékony- és a vastagbélben, valamint kiszáradás alakult ki az éheztetés miatt. A testén pontszerű bevérzések voltak, arcsorvadása lett, agykamratágulat és agysorvadás lépett fel. Borzalmas fájdalmai lehettek, és végül a szervezete teljesen összeomlott. A tárgyaláson kiderült, hogy a gyermek születési rendellenességek nélkül született, de állapota 4 és 6 hónapos korától kezdve kezdett leépülni, és végül olyan súlyossá vált, hogy naponta habosat hányt, lábai felduzzadtak, testén elváltozások keletkeztek, alig tudott mozogni, súlyos soványság, fehérjehiány és kiszáradás alakult ki az éheztetés miatt. Ennek ellenére az egészségpénztártól lekért adatok alapján soha, semmilyen gyógyszert nem váltottak ki neki, és semmilyen egészségügyi szolgáltatást nem vettek igénybe. Még vitamint sem adtak neki, helyette kizárólag homeopátiás szerekkel „kezelték”, és a természetgyógyásszal, kézrátétellel „gyógyíttatták”. A vérvételt, vizsgálatokat elutasították, és egy idő után már az orvost sem hívták fel.

Az orvosszakértők egyértelmű véleménye alapján a súlyos alultápláltság miatt a kis Benjámin másfél éves korában gyakorlatilag éhen halt. Az elsőrendű vádlott „anya”, E. Ildikó korábban elmondta, hogy Benjámin halála napján nyugodtan ébredt, csendes volt, és ő maga azt hitte, hogy ez már a javulás jele. Pedig a kisfiú ekkor már haldoklott. Az orvosfelügyelő szakmai véleménye szerint az, hogy nem sírt a gyermek, már azt jelezte, hogy ereje sem volt hozzá. Ügyészi kérdésre válaszként pedig elmondta, hogy az édesanyának valószínűleg már alig volt teje, sőt, lehetséges, hogy csupán annyi, hogy a gyermeket napról-napra éppen csak életben tartsa az a táplálékmennyiség, amihez így hozzájutott. A gyermek gyakorlatilag éhezett, fájdalmai lehettek, de már nem volt ereje sírni sem. Mint ahogy a szakértő többször hangsúlyozta: „Amelyik gyermek éhezik, az szenved.” Az igazásgügyi orvosszakértő szerint valószínűsíthető, hogy izmai már annyira elsorvadtak, hogy szopni sem volt ereje, épp csak annyi táplálékot tudott az anyatejjel magához venni, hogy „vegetáljon”. Ahogy az „anya” a vallomásában elmondta, a nyugodt ébredés után a baba összeomlott, homályos lett a tekintete, habosat hányt, és később az eszméletét elvesztette. Ekkor sem az orvost hívták, hanem a természetgyógyászt, aki azonnal szólt, hogy hívjanak mentőt. A család szerint azonban a bioenergetikus nem szólt, hogy hívjanak mentőt, ezért ők próbálták életben tartani, és csak miután már semmilyen életjelet nem mutatott a baba, akkor hívták a mentőket, akik hiába próbálták másfél órán keresztül újraéleszteni a csontra-bőrre sorvadt kisfiút. Zöld, sárga széklete is az éhezés miatt volt, az izomzata szinte teljesen eltűnt, mert a szervezete már onnan próbált energiát nyerni, és lebontotta a fehérjét. A boncolás során kiderült, hogy a gyermeken gyakorlatilag sem a bőr alatt, sem a zsigerek között nem találtak zsírszövetet. Vérmintát sem tudtak tőle venni, mert gyakorlatilag vére sem volt.

A szakértők szerint, legalábbis a háziorvos feljegyzéseiből erre lehet következtetni, amikor 9 hónaposan utoljára látta, Benjámin már közvetetten életveszélyben volt. A természetgyógyász pedig maga vallotta, hogy amikor meglátta a gyermeket, maga is megijedt, mert „eltűntek az arcáról a párnácskák”. A kórboncnok szerint ez már a haldoklás végső stádiuma volt: ekkor az arc izom- és zsírszövetei is eltűnnek. Valószínűleg már napokkal a halála előtt sem tudták volna megmenteni az orvosok Benjámint, de elméleti esély még lett volna. A tárgyalás jelen állása szerint a „szülők” gyakorlatilag végignézték, ahogy a kisfiúk éhen hal.

A vád

Az ügyész az egy háztartásban élő szülők és nagyszülők - az első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak -, valamint az ötödrendű vádlott (természetgyógyász) cselekményét különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének minősítette, míg a hatodrendű vádlott (háziorvos) esetében foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat