Ma: 2024.02.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csapdával buktatták le a tolvaj takarítónőt
HP 2016. 11. 28. 15:12:00

Csapdát állítva buktatták le és fogták el a rendőrök azt a nőt, aki többször is meglopta a háziakat abban a budapesti, II. kerületi lakásban, ahova takarítani járt.



A főváros II. kerületében élő sértett az elmúlt napokban észlelte, hogy több értéktárgy eltűnt a lakásából, és miután erőszakos behatolásra semmi nem utalt, a gyanúja arra a nőre terelődött, aki takarítani járt az ingatlanba.

Annak érdekében, hogy biztos legyen a dolgában, a felfedezését követően kamerát szerelt fel a lakásába. Pénteken, reggel aztán a kamera rögzítette, hogy a takarítónő - miután a sértett elhagyta a lakást - kivette a lakás egyik szekrényéből az ott tárolt valutát, majd zsebre tette azt.

A sértett ezt követően értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a takarítót és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A 47 éves nő ferencvárosi lakásán tartott házkutatáskor megtalálták a lakásból korábban ellopott ékszereket is.

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat