Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fiatal- és gyerekkorúaknak árusították a drogot a cigányok
Privatkopo.hu 2018. 06. 15. 16:29:00

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 28 éves hajmáskéri nőnek, aki új pszichoaktív anyagokat adott el fiataloknak.



A rendőrség tájékoztatása szerint egy 44 éves férfi 2017 őszétől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő fiatal- és felnőttkorú személyeknek adott el marihuánát és biofüvet. Utóbbival 14. életévüket be nem töltött diákokat is többször megkínált, akik közül volt, aki a későbbiek során visszatérő vásárlójává vált a gyanúsítottnak. A Veszprém megyei rendőrök 2018. április 17-én elfogták a zirci K. Dezsőt, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az ügyben folytatott további adatgyűjtés eredményeként a nyomozók látókörébe került az a 28 éves hajmáskéri nő, akitől K. Dezső a bódító hatású szereket vásárolta. Emellett a hajmáskéri lakos 2018 márciusa óta rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagokat fiatalok számára is, több alkalommal egy veszprémi oktatási intézmény mellett.

A veszprémi rendőrök összehangolt akció keretében a nőt 2018. június 5-én, délután fogták el a megyeszékhelyen, egy lakásban, ahol éppen a vásárlóit szolgálta ki. Előállították a helyi rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Veszprémi Járásbíróság 2018. június 7-én elrendelt.

A terjesztő otthonában tartott házkutatás alkalmával kábítószergyanús növényi törmelékeket és kábítószer-kereskedelemhez használatos eszközöket találtak a nyomozók, valamint a lakásban elfogták a nő segítőjét, egy 19 éves fiút is.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves kislődi férfi rendszeres vásárlója a hajmáskéri nőnek, azonban a beszerzett új pszichoaktív anyagot nem csak saját szükségleteinek kielégítésére szerzi be, hanem azt viszonteladóként Ajkán és a vonzáskörzetébe eső településeken élő fiatal felnőttek részére is árusítja. Az adásvételekre több esetben egy általános iskola szomszédságában került sor. A férfi ellen az Ajkai Rendőrkapitányságon nem sokkal korábban már nyomozás indult, amelyet egyesítettek a veszprémi ügyhöz. A férfit 2018. június 7-én előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a 28 éves nővel és a 30 éves kislődi férfival szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, a 19 éves segítő férfi ellen kábítószer birtoklása vétsége miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozás során nagy számban kerültek látókörbe új pszichoaktív szer-, illetőleg kábítószer-fogyasztók. A rendőrök Veszprémből és vonzáskörzetéből a fenti személyeken túl 2018. június 5-én tizennégy, 2018. június 7-én tizenhat személyt, míg Ajkáról és a környező településekről 2018. június 14-én további kilenc embert állítottak elő, közülük hetet kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt hallgattak ki.

További friss információk
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat