Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Féltékenységből emberölési kísérlet
police.hu 2017. 11. 08. 10:22:00

Vádemelési javaslattal zárták le a budapesti rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki fejszével támadt volt élettársának új párjára.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatott eljárást emberölés bűntett kísérlet elkövetése megalapozott gyanúja miatt a 32 éves dunaújvárosi K. János ellen, aki 2016. augusztus 8-án, délután, Budapest XIV. kerületében haladt az autójával, amikor megpillantotta volt élettársát a nő jelenlegi barátjával.

Autójából kiszállva a férfi odalépett a párhoz, majd szóváltásba keveredett velük és a vita hevében volt élettársát meg is ütötte. A nő barátja megpróbálta visszafogni K. Jánost, aki ekkor autója csomagtartójából egy baltát vett ki, majd azzal fejbe vágta a sértettet. A járókelők közbeavatkozásának köszönhetően csak részben érte el a balta a férfi fejét, aki az ütés következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos fejsérülést szenvedett. Az elkövető elmenekült a helyszínről, de másnap önként jelentkezett a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságán.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály nyomozói a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat