Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fiatal cigánynő rabolt ki egy 83 éves asszonyt
Privatkopo.hu 2019. 05. 30. 9:45:00

A 25 éves O. Erika egy tatabányai élelmiszerbolt előtt szólított meg egy idős nőt 2019. május 29-én, délelőtt. Felajánlotta az asszonynak, hogy segít neki hazavinni a megvásárolt holmit, amit a nő el is fogadott.



Amikor a néni lakásához értek, megkérte, hadd használja a mellékhelyiséget. Ezután a 83 éves néni lakásában O. Erika pénzváltásra kérte a sértettet, aki elővette a pénztárcáját. A gyanúsított erőszakkal elvette azt tőle, kivette belőle a pénzt, és elmenekült a helyszínről.

A 83 éves sértett ezután értesítette a rendőrséget.

A helyi egyenruhások forró nyomon indultak az elkövető felkutatására, akit mindössze másfél órán belül elfogtak. A 25 éves nőt rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amely során beismerő vallomást tett. O. Erikát a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

A nyomozók kutatást tartottak a gyanúsított lakásán, amelynek során az eltulajdonított pénz egy részét megtalálták. Előkerültek továbbá O. Erika ruhái is, amelyeket a bűncselekmény elkövetésekor viselt. Ezeket a nő kérésére élettársa rejtette el a házuk udvarán lévő disznóólban, ezért a férfi ellen bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat