Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Prostituáltat futtató emberkereskedő ellen emeltek vádat - verte, fenyegette a „szerelmét”
Privatkopo.hu 2021. 04. 21. 9:23:00

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem bűntettemiatt vádat emelt egy férfi ellen, aki a vád szerint Kecskeméten a kiszolgáltatott helyzetét kihasználva veréssel és fenyegetéssel prostitúcióra kényszerített egy lányt, az ebből származó jövedelmét pedig elvette.



A vádirat szerint a fiatal kecskeméti lány az általános iskola befejezése után a családjával élt, nem tanult tovább. 17 évesen egy családi veszekedést követően elköltözött otthonról és ismerősöknél lakott, kiszolgáltatott helyzetbe került. 20 évesen, 2015 februárjában, egy szórakozóhelyen ismerkedett össze a vádlottal. A lány a büntetett előéletű férfi családjához költözött, beleszeretett a vádlottba. A férfi azonban csak színlelte a szerelmet, a célja a kiszolgáltatott sértett kihasználása volt.

A vádlott rövid időn belül közölte a sértettel, hogy a megélhetésük érdekében prostituáltként kell dolgoznia Kecskeméten. Kijelentette, hogy nincs választási lehetősége, vagy „dolgozik”, vagy megveri. A sértett azt hitte, hogy idővel jobb lesz a helyzete és a vádlott nem fogja bántani. A lány 2015 februárjától prostituáltként szexuális szolgáltatást nyújtott, az árakat is a vádlott határozta meg és a sértettnek a teljes keresményét át kellett adnia a férfinek.

A vádlott többször bántalmazta, tenyérrel testszerte megütötte a sértettet, ha nem keresett elég pénzt. A vádlott akkor is bántalmazta a lányt, amikor már nem akarta folytatni a prostitúciót. A lány többször próbálta elhagyni a vádlottat, de a férfi minden alkalommal utána ment, megverte és visszavitte a házába.

A sértett ellen többször szabálysértési eljárás is indult, valamint a vádlott által elvárt napi bevétel megszerzése miatt bűncselekményt is elkövetett. Utóbbi miatt a lány 2015 szeptemberében letartóztatásba került, majd a bíróság elzárást szabott ki vele szemben. 2016 júliusában, a szabadulásakor a vádlott várta. A lány elhitte neki, hogy megváltozik, ezért ismét a vádlotthoz költözött. Néhány nap után azonban minden ugyanúgy folytatódott: a férfi prostitúcióra kényszerítette, valamint verte és fenyegette, ha nem keresett elég pénzt.

A napi elvárt kereset megszerzéséért a sértett újból bűncselekményeket követett el, ezúttal a „kuncsaftjai” sérelmére. Emiatt 2016 októberében ismét börtönbe került, így a vádlott nem tudta folytatni a kizsákmányolását. A vádlott az évek alatt legalább 1 000 000 forint jövedelemre tett szert a bűncselekmény által.

A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség minősített emberkereskedelem bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Az ügyész indítványozta az emberkereskedelemmel szerzett vagyon elkobzását is.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat