Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fiatalkorú lányt futtatott a cigánypár
Privatkopo.hu 2017. 05. 19. 10:50:00

Prostitúcióra vett rá egy fiatalkorú lányt egy hódmezővásárhelyi pár. A futtatók ebből tartották el magukat.



A megalapozott gyanú szerint a 26 éves férfi és 31 éves nő 2016 júliusában vettek rá egy helybéli lányt, hogy négy hónapon át egy Szegeden bérelt lakásban vendégeket fogadjon, és szexuális szolgáltatást nyújtson nekik. A sértettről több internetes oldalra képeket és hirdetéseket töltöttek fel - tájékoztatott a rendőrség.

A szolgáltatásból befolyó pénzt a gyanúsítottaknak át kellett adnia, amit magukra költöttek. A bűncselekmény feltételezett elkövetőit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.

A gyanúsítottak ellen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon gyermekprostitúció kihasználása, valamint kerítés bűntette miatt indult eljárás.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat