Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Győri suttogás: házasságon kívül született, eltitkolt gyereke is lehet Borkai Zsoltnak - a polgármester hallgat
Privatkopo.hu 2019. 10. 21. 17:49:00

A jelek szerint Győr - immár független - polgármestere az ujjait sem hajlandó mozgatni azért, hogy a róla kialakult, meglehetősen kedvezőtlen képen valamelyest változtasson. A Privatkopo.hu négy egymást követő munkanapon küldött részére - a győri polgármesteri hivatal összes nyilvános e-mail címére - elektronikus levelet, amelyben egy, a városi beszédben évek óta jelen levő „pusmogás” megcáfolására kérte a városvezetőt. Borkai Zsolt azonban hallgat. A botrány kirobbanását követően közzétett videoüzenetében azt állította: bocsánatot kért a családjától a „botlásáért”. A „botlás” egyszeri megtévedést jelent.



„Rendkívül hálás vagyok a győrieknek, hogy vasárnap úgy döntöttek, botlásom ellenére velem együtt akarják építeni a várost” (Borkai Zsolt, 2019.10.15.)

Azt követően, hogy „az ördög ügyvédje” nevet viselő blogon megjelentek olyan fénykép-, valamint videofelvételek, amelyeken Győr - akkor még fideszes - polgármesterét lehetett látni egy jachton, amint prostituáltakkal közösül, a Privatkopo.hu bűnügyi portálhoz több forrásból érkeztek jelzések: Borkai Zsoltnak nem a horvátországi gruppen szexparti lehetett az egyetlen „botlása”.

Az egyik informátor így fogalmazott levelében: „Győrben évek óta beszédtéma, hogy a polgármesternek lehet egy házasságon kívül született, eltitkolt gyermeke is. A fáma szerint Borkai évekkel ezelőtt titkos szeretői viszonyt folytathatott Petra nevű lánya volt középiskolai osztálytásnőjével, ennek a kapcsolatnak lehetett a „gyümölcse” az eltitkolt gyerek, akit Borkai nem vett a nevére. Sokan tudni vélik, hogy a megesett lányt a polgármester „kivonhatta” a győri forgalomból, rábeszélhette, hogy költözzön Budapestre, ahol több tízmilliós, nívós lakást vásárolhatott a fiatal anya (és közös gyerekük) számára. Azt is hallani, hogy erről az állítólagos félrelépésről Borkai felesége is tudomást szerezhetett, de a hatalmas vagyon összetartja őket, ezért nem hagyta el a férjét. Ez a szóbeszéd kb. három éve kapott szárnyra Győrben, hónapokig erről beszélt a fél város, aztán elült a dolog, de most, hogy az „ördög ügyvédje” kiborította a bilit, újra téma lett a városban.” (Megjegyzés: a levél állításait a bűnügyi portál helyezte feltételes módba - a szerk..)

A Privatkopo.hu munkatársai ezt követően azt észlelték, hogy a közösségi oldalon (és más internetes fórumokon) több tucatnyi hasonló tartalmú poszt látott napvilágot, amelyeket több ezren osztottak meg. A hozzászólók közül sokan megerősítették, hogy Győrben valóban elterjedt ez a hír, azonban konkrétumokat senki sem említett.

A bűnügyi portál az elmúlt héten két alkalommal végzett nem reprezentatív, „mini közvélemény-kutatást” a nyugat-dunántúli megyeszékhelyen, amelyek során összesen 170 felnőtt győri lakost kérdeztek arról, hallott-e a polgármester házasságon kívül született, eltitkolt gyermekéről.

Az eredmény: 113 igen (a megkérdezettek mintegy kétharmada), 57 nem (a megkérdezettek mintegy harmada). Az igennel válaszolók közül 88-an (közel 80 százalék) azt is hallották, a politikusnak a lánya volt középiskolai osztálytársnőjétől születhetett gyermeke, és 66-an (majdnem 70 százalék) arról is értesültek a városi beszédből, hogy a fiatal anyuka Budapestre, egy Borkai által vásárolt ingatlanba költözhetett, amely a nő nevén szerepelhet az ingatlan-nyilvántartásban - de névvel, illetve lakáscímmel egyikük sem tudott szolgálni.

                             Borkai Petra középiskolai érettségi tablója

A Privatkopo.hu-nak annyi sikerült megtudni, hogy abból a középiskolai osztályból, amelybe Borkai Petra járt, az érettségit követően többen is Budapestre költöztek.

Mindezek ismeretben a bűnügyi portál elektronikus levélben a következő kérdéseket intézte Győr polgármesteréhez:

„Volt-e Önnek korábban titkos szeretői viszonya Petra nevű lánya volt középiskolai osztálytársával?

Született-e ebből a kapcsolatból házasságon kívüli gyermek?

Vásárolt-e ingatlant a szóban forgó hölgynek?”

A szerkesztőség a tudomására jutott információkat és az azzal kapcsolatos kérdéseket 2019. október 16-én, október 17-én, október 18-án és október 21-én is elküldte a győri polgármesteri hivatal összes nyilvános e-mail címére, azonban Borkai Zsolt a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésekre, nem cáfolta a városban évek óta terjedő mendemondát.

Így jelenleg még nyitott kérdés, hogy a városvezető - ahogy ő mondta - csupán „botlott”, vagy inkább „botladozott”, netán „csetlett-botlott”.

(Amennyiben a fenti témában érdemi információkkal rendelkezik, kérjük, írja meg azokat a Privatkopo.hu szerkesztőségének. Az informátor kilétét a lap bizalmasan kezeli! E-mail: [email protected])

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat