Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyújtogatásokra adott megbízást
HP 2016. 04. 01. 17:27:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint több gyújtogatásra is megbízást adott az elmúlt hónapokban egy ismerőse számára, Cegléden. A nyomozók azonosították a gyújtogatások feltételezett végrehajtóját is, ellene körözést adtak ki.



A nyomozás eddigi adatai szerint a Pest megyei városban élő 46 éves férfi először tavaly szeptemberben adott megbízást 42 éves társának arra, hogy gyújtsa fel egy haragosa gépkocsiját. Az illető 2015. október 31-én éjszaka talált erre alkalmat, amikor is behatolt a sértett ingatlanára, majd benzinnel locsolta le az ott parkoló autót lelocsolta és lángra lobbantotta azt. Ezt követően a ceglédi megbízó újabb gyújtogatásokra adott utasítást a 42 éves férfinak, aki ez alapján felgyújtott egy épületet egy kft. nagykőrösi telephelyén, más alkalmakkor pedig két személygépkocsit gyújtott fel Cegléden. A hónapokig tartó nyomozás eredményeként a rendőrök e héten szerdán, terrorelhárítók segítségével elfogták a gyújtogatások feltételezett megbízóját, akinek illetékes bíróság csütörtökön elrendelte az előzetes letartóztatását.

Azonosították a rendőrök a gyújtogatás végrehajtóját is, de a 42 éves Gáspár Ferencet eddig nem tudták kézre keríteni, ezért elrendelték az illető körözését. Kérik, hogy aki a fenti fotó alapján felismeri Gáspár Ferencet vagy bármit tud a hollétéről, értesítse a Ceglédi Rendőrkapitányságot, tegyen bejelentést a 06-1-236-2883-as telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat