Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Idősek pénzére utaztak
police.hu 2018. 03. 06. 8:42:00

Vádemelést javasol a rendőrség két férfi és négy nő ellen, akik hat megyében pénzt és ékszereket loptak jellemzően idős emberektől. Közülük egy nő lopás mellett rablással, valamint egy férfi kifosztással is gyanúsítható.



Fél év alatt - 2016 szeptembere és 2017 márciusa között - hat megyében követtek el bűncselekményt annak a hattagú szarvasi csoportnak a tagjai, akik jellemzően időseket loptak meg. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye településein kerestek fel egyedül élő idős embereket.

Rendszerint négyen-öten indultak útnak egy bérelt autóval, amelyet a ház kiválasztása után a közelben leállítottak. A gyanúsítottak közül legtöbbször a nők mentek be a házba, a férfiak pedig az autóból figyeltek. Volt olyan, hogy álkulcsot használtak, de az is előfordult, hogy a nyitott bejárati ajtón surrantak be. Az átkutatott házakból több mint 3 millió forint készpénzt és arany, illetve ezüst ékszereket loptak el. 

A hat gyanúsítottat a Szarvasi Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói - a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel együtt - 2017. május 16-án fogták el, Szarvason. A bűncselekmények elkövetéséhez használt kulcsokat, szerszámokat, mobiltelefonokat foglaltak le tőlük.

A két férfi és négy nő ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Emellett az egyik férfi, a 22 éves N. Attila 2017 januárjában megpróbált kifosztani egy 98 éves gyomaendrődi nőt. A nyugdíjfolyósító igazgatóság munkatársának adta ki magát, így ment be a házba. Beszélgetést kezdeményezett, megpróbált az idős nő bizalmába férkőzni, kifigyelni, hogy hol tartja a pénzét, de végül nem sikerült elhoznia semmit.

A 38 éves F. Krisztinát pedig rablás elkövetésével is gyanúsítja a rendőrség. A nő társaival a gyanú szerint 2016 szeptemberében, egy kapura felakasztott kulccsal bementek egy idős nő házának udvarára, Karcagon. A 95 éves nő éppen szellőztetett, a gyanúsítottak a nyitott ablakon át bemásztak a házba. Amikor a néni észrevette őket, az egyik gyanúsított, F. Krisztina dulakodni kezdett vele, eközben társai kiszaladtak a házból. Végül F. Krisztina ellökte az idős nőt, aki könnyű sérülést szenvedett.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a hat gyanúsított ellen vádemelést javasol, közülük négyen előzetes letartóztatásban vannak. A büntetőeljárás iratait a rendőrség 2018. március 5-én továbbította a Szarvasi Járási Ügyészségre.

További friss információk
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
Végzetes lett az idős férfinak adott pofon
Emberölés Komádiban
Összehangolt akcióban hét drogterjesztőt fogtak el a rendőrök Kecskeméten
Bilincsben a börtönbüntetés elől bujkáló sierra-leonei kábítószer-kereskedő - nagy hasznára volt a magyar társadalomnak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat