Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
23 éves cigány fosztott ki egy 90 éves nénit Kecskeméten
Privatkopo.hu 2019. 09. 27. 13:47:00

A Kecskeméti Járási Ügyészség 2019. szeptember 27-én kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 23 éves kecskeméti férfit, aki 2019. augusztus 30-án, Kecskemét belvárosában kifosztott egy hazafelé tartó 90 éves asszonyt.



A 23 éves vádlott 2019. augusztus 30-án, este, Kecskemét belvárosában észrevett egy idős asszonyt, aki egy szatyorral a kezében hazafelé tartott. Elhatározta, hogy megszerzi a szatyorban lévő értékeket. A bot segítségével gyalogoló 90 éves sértett idős kora és egészségi állapota miatt csak korlátozottan tudott védekezni, így esélye sem volt arra, hogy a bűncselekményt meghiúsítsa.

A vádlott kisebb távolságból követni kezdte a sértettet, majd amikor az idős asszony a lakóházának a kapuját próbálta kinyitni, a háta mögé lépett, és kezéből a nála lévő fekete nylonszatyrot kiszakította. A szatyor füle leszakadt és a sértett kezében maradt, a vádlott pedig a zsákmánnyal elfutott a helyszínről.

A szatyorban élelmiszer, aprópénz és személyes tárgyak voltak, összesen mintegy 50 000 forint értékben. A vádlott a menekülése közben a szatyrot a közelben eldobta, csak az élelmiszereket és egy 100 forintos pénzérmét vitt magával, így a kár nagy része megtérült.

A vádlottat a kecskeméti rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatásba helyezte. A Kecskeméti Járási Ügyészség a bűncselekményt beismerő férfit kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárásban 2019. szeptember 27-én bíróság elé állította.

A Kecskeméti Járásbíróság a tárgyaláson a többszörösen büntetett előéletű vádlottat - a váddal egyezően - bűnösnek mondta ki, és 1 év 3 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

További friss információk
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
Nőket kényszerített prostitúcióra a 33 éves cigány - kattant a bilincs
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat