Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a tini rablóbanda tagjai ellen: kő-papír-olló játékkal döntötték el, ki fogja leszólítani a következő áldozatot
Privatkopo.hu 2021. 02. 11. 6:43:00

Az elkövetéskor 14  és 16 év közötti fiúk 2019 végén, útonálló módon támadtak meg összesen 11 sértettet; a vádhatóság a jómodú családokban élő fiatalkorúak közül négy vádlottal szemben letöltendő, ötödik társuk ellen felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.



A vádirat szerint egy, az elkövetéskor 14 éves és egy 16 éves fiú 2019 augusztusában megismerkedett egymással és elhatározták, hogy gáz-riasztó-, illetve légfegyvereikkel, útonálló módon, arcukat eltakarva követnek el rablásokat. A későbbiekben az elkövetésekbe bevonták három másik, szintén 14-16 év közötti társukat is.

A fiatalkorú vádlottak 2019 novemberében és decemberében, Újbudán, különböző felállásban összesen 11 sértettől, köztük kiskorúaktól is szereztek, vagy próbáltak megszerezni értékeket - elsősorban pénzt, telefont - fegyveres fenyegetéssel.

A rablásoknál a banda tagjai az arcukat maszkkal, sállal, kapucnival takarták el, egy idő után gumikesztyűt is használtak, illetve volt, hogy kő-papír-olló játékkal döntötték el, ki fogja leszólítani a sértettet.

A vádlottak közül egy 14 éves fiú és az egyik 16 éves társa 2019. december 11-én, a Minerva utcában késsel és gáz-riasztó fegyverrel megkíséreltek kirabolni egy férfit, aki elmenekült. A két fiú a sértett után futott, egyikük egy lövést is leadott az irányába, a férfi azonban nem sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közelben lévő nyomozói hallották a lövést, és elfogták a két fiatalkorút, majd a nyomozás során azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki társaikat is.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a fiatalok ellen - ahhoz igazodva, hogy hány elkövetésben vettek részt - 2-11 rendbeli fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette, illetve kísérlete miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróságon, négyükkel szemben letöltendő, ötödik társuk ellen felfüggesztett börtönbüntetést indítványozva.

Négy vádlott jelenleg bűnügy felügyelet alatt áll.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat