Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt emeltek vádat egy 39 éves feleslegesen született ellen
Privatkopo.hu 2020. 09. 09. 10:56:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 39 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás bűntette miatt.



A vád szerint a bűncselekmény sértettje, egy egyedül élő ózdi nő, aki szerelmi viszonyt folytatott egy élettársi kapcsolatban lévő férfival. 2019. november közepén a férfi a sértettnél tartózkodott, élettársa viszont megsejtette a kapcsolatukat, azt tervezte, hogy leleplezi őket és hozzájuk indult. Közben a piac közelében találkozott a hajléktalan vádlottal, akit korábbról nem ismert, de rövid beszélgetés után megkérte, hogy menjen vele. Ketten érkeztek meg a sértett nő lakására, ahol a megcsalt asszony megtalálta élettársát, és a sértettel vitatkozni kezdett.

Ezt követően az asszony a vádlottal együtt elhagyta a lakást, míg élettársa a sértettnél maradt. A vádlott haza kísérte az asszonyt és nála éjszakázott, csak másnap reggel ment el, amikor élettársa hazaérkezett a sértettől.

A vádlott ezután visszament a sértett nő lakására azzal a valótlan ürüggyel, hogy ő barátja az előzőleg ott éjszakázó férfinak, és ő küldte őt az ott felejtett telefonjáért. Ezért felszólította a sértettet, adja át a telefont, aki ezt nem tette meg, ekkor pofon ütötte, és elvette a sértett saját mobiltelefonját, amiben benne volt a másik férfi SIM-kártyája. Elment a lakásból, és a telefont 5 000 forintért egy ismeretlennek eladta.

A vádlott a pénzt italra költötte, majd másnap ismét felkereste a sértettet, aki, amikor ajtót nyitott neki, kérdőre vonta a telefon elvétele miatt, a vádlott azonban testszerte ököllel és tenyérrel ütlegelni kezdte. A sértett földre került, de a vádlott ezután is több alkalommal megrúgta. Amikor a már magatehetetlen, erősen vérző sértettet hátrahagyva távozni készült a lakásból, a sértett utána szólt, „száz évet fogsz ülni!”.

A vádlott másnap Ózdról Miskolcra, onnan pedig Budapestre utazott, mivel tartott attól, hogy cselekménye miatt keresni fogják. A rendőrség egy éjjeli melegedőben fogta el.

A sértett a súlyos, többszörös és kiterjedt sérülései következtében a helyszínen elhalálozott az átlagosnál nagyobb mértékű testi és lelki szenvedések között.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő többszörös visszaeső vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, vagyonelkobzás elrendelésével.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat