Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Húsz év után zárult le a nyomozás az Ügetőn meglőtt fogathajtó ügyében
HP 2016. 03. 24. 11:39:00

Közel húsz év után zárta le a nyomozást a rendőrség a budapesti Ügetőn 1996 őszén meglőtt fogathajtó ügyében, ami miatt négy gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést.



A Nemzeti Nyomozó Iroda jogelődje még 1996. november 16-án indított nyomozást, miután valakik több lövést adtak le egy akkor 32 éves fogathajtóra, Lakatos Csabára a budapesti Lóversenypálya területén. A férfit több lövés is érte, így ha nem látták volna el időben a sérüléseit, életét is veszthette volna. Az elkövetőket akkoriban nem tudták elfogni a rendőrök, csak két feltételezett segítőjüket, konkrét bizonyítékok pedig velük szemben sem álltak a rendőrség rendelkezésére, emiatt a nyomozást 1997 nyarán megszüntették.

A nyomozók másfél éve vették újra elő az ügyet, majd 2014 decemberében őrizetbe vették a merénylet feltételezett elkövetőjét - az akkori éjszakai élet egyik ismert alakját - és több segítőjét.

Az eljáró hatóság a nyomozást az elmúlt napokban befejezte és emberölési kísérlet miatt javasol vádemelést az Fővárosi Főügyészségnek a négy gyanúsítottal szemben.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat