Ma: 2018.06.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
22 éve gyilkolt - ma áll bíróság elé
24.hu 2018.03.22. 8:13:00

Ma bíróság elé áll az a férfi, aki még 1996-ban brutálisan végzett egy férfival Kiskunfélegyházán. Nem egyedül követte el a bűntényt, tettestársa tíz éve elhunyt.



A tettesnek nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie a Kecskeméti Törvényszék előtt.

Először a már elhunyt támadót azonosították 2015-ben, ő ekkor már hét éve halott volt. A másik tettes külföldön tartózkodott, a rendőrök végül Spanyolországban elfogták és május végén Magyarországra hozták. Az ügyet november végén zárták le.

A vádirat szerint a román állampolgárságú támadó 1996. szeptember 21-én, a délutáni órákban indult a Nyugati pályaudvarról Kiskunfélegyházára, hogy - egy ismerőse közbenjárásával - megismerkedjen az áldozattal.

A terv az volt, hogy megszerzik a férfi értékeit, akkor is, ha ezért meg kell ölniük.

A páros abban állapodott meg, hogy miután kiszemeltjük este leadja a szolgálatot, elkísérik a lakására és nála alszanak. Este háromnegyed 10-kor indultak el hozzá és ott töltötték az éjszakát. A reggeli órákban a vádlott és társa a nappaliban lévő szekrénysor tetejéről levett egy-egy bontatlan pezsgős, illetve rumpuncsos üveget, ezzel akarták leütni az áldozatot, ha felébred, mivel sokkal erősebb volt náluk. Ezután elkezdték a kutatást a házban.

A férfi 8 óra körül kelt fel. Felült az ágyában, ekkor támadói már vele szemben álltak és egy-egy nagy erejű ütést mértek a fejére. Az áldozatnak eltört az orr- és a homlokcsontja, elvesztette az eszméletét és visszazuhant az ágyra. Miután magához tért, a vádlott berohant a konyhába, felkapott egy 22,5 centiméter pengehosszúságú konyhakést és megszúrta a mellkasán, a vállán, a nyakán illetve többször megvágta az arcán. A férfi a bejárati ajtóig jutott, ahol összeesett és elájult. Ekkor a késelő a feje felől mellé térdelt és beleszúrta a kést a nyakába.

Ezután társával ágyneműkkel, szőnyegekkel takarták le a holttestet. Miután végeztek vele, levették véres ruháikat, amiket egyébként a helyszínen hagytak. Megmosakodtak, átöltöztek, folytatták a kutatást, végül arany ékszerekkel és egy magnóval távoztak.

A zsákmányukat az áldozat hátizsákjába tették, majd átugrottak a kerítésen és elmenekültek. A páros ezután elhagyta az országot.

További friss információk
Olvasó: Lapis Andrásék pókhálóként működő szervezete az egész országot behálózta - a CIB Banktól is „megszöktettek” legalább 150 fedezeti ingatlant
Kerecsenden terjesztették a kábítószert a cigányok
Bűnügyi őrizetbe vették Dlusztus Imre újságírót
300 forintot rabolt egy 13 éves fiútól a 20 éves cigány
Majdnem halálra verte az élettársát
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat