Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fiatalkorú lányát is be akarta vonni a szexbe az aberrált miskolci pár
boon.hu 2017. 01. 16. 9:12:00

A Miskolci Járásbíróság - nem jogerősen - 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek és nőnek, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetése és szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint az élettársi kapcsolatban élő páros tavaly nyártól kezdődően többször szervezett olyan rendezvényeket, amelyeken egyikőjük fiatalkorú lánya és annak hasonló korú barátai is részt vettek. Ezen alkalmakkor közösen alkoholt fogyasztottak, meztelenkedtek, egyéb szeméremsértő cselekményeket végeztek.



Az élettársak a lánnyal szexu­ális tartalmú felvételeket készítettek, őt partnerként kívánták bevonni a szexuális életükbe. A lány fiatalkorú barátnőjéhez is közeledtek, simogatták, ölelgették és arra akarták rávenni, hogy velük létesítsen szexuális kapcsolatot.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és indokoltnak látta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését is.

Döntését a bíróság a gyanúsításban szerepelő bűncselekmény miatt kiszabható, akár 7 évig tartó szabadságvesztés büntetéssel kapcsolatban felmerülő szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel állapította meg.

Mivel a nyomozás kezdeti szakban van, az is feltételezhető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával vagy a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat