Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Több mint negyven késszúrással ölt
HP 2016. 09. 08. 5:23:00

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki februárban több mint negyven késszúrással gyilkolt meg egy férfit, Gyulán.



A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő elkövető pénzt akart szerezni ismerősétől, akit végül azért ölt meg, hogy ne tudja megnevezni támadóját.

A nyomozás adatai szerint a 21 éves férfi február 5-én, hajnali 2 óra körül támadt rá egy ismerősére, a gyulai autóbusz-állomáson. A két férfi előző este még együtt italozott, az idősebb férfi, a későbbi sértett több vendéglátóhelyen is fizetett mindkettőjüknek.

A fiatalabbik férfi azonban meglátta, hogy ivócimborájánál még bőven van pénz, ezért úgy döntött, hogy megszerzi azt tőle. Az autóbusz-állomáson leültek egy padra, ahol az elkövető abban bízott, hogy ismerőse elalszik, és így könnyen ki tudja zsebelni. Nem volt azonban türelme kivárni, hogy a férfi elaludjon, ezért hirtelen nekiesett, többször fejbe rúgta - úgy, hogy a sértett elvesztette az eszméletét -, majd magához vette a pénzét és hazaindult. Eközben azonban rájött, hogy áldozata magához térhet, és megnevezheti őt támadójaként, ezért visszament a buszállomásra, és a magatehetetlen sérültet - annak saját késével - több mint 40-szer szúrta meg.

A rendőrök 3 óra körül találtak rá az akkor már elhunyt férfira és 4 órán belül elfogták az emberölés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt is. Az ügyben indított nyomozást a rendőrség a mai napon lezárta és vádemelési javaslattal továbbította a büntetőeljárás iratait a Békés Megyei Főügyészségre.

További friss információk
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat