Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Számon kérte a rongálást, bosszúból összerugdosták
HP 2017. 12. 20. 10:52:00

Vádat emelt az ügyészség egy 17 éves fiatallal szemben, aki féltékenység miatti dühében előbb betörte egy társasház üvegajtaját, Kiskunfélegyházán, majd az ezt számon kérő szomszédot két társával együtt összerugdosta.



A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 17 éves kiskunfélegyházi fiatal idén április 8-án, este együtt italozott egy barátjával, majd 22 óra körül az egyik belvárosi társasházban felkereste a barátnőjét.

A ház hátsó bejáratánál beszélgetve féltékenység miatt veszekedés robbant ki közöttük, s a fiú haragra gerjedt. Miután a barátnő visszament a lépcsőházba és becsukta maga után az ajtót, a vádlott dühében ököllel, szándékosan betörte a lépcsőházi üvegajtót, amelyben 8 ezer forint kárt okozott.

A ház előtt lezajló veszekedést és az üvegajtó betörését észlelte az első emeleti erkélyen tartózkodó szomszéd, aki lement a ház elé, hogy a távozó fiatalkorún számon kérje a rongálást. Szóváltásba keveredtek, amelyre felfigyelt a fiatalkorú közelben tartózkodó 23 éves bátyja és annak 24 éves ismerőse - az ügy II. és III. rendű vádlottai -, ezért odamentek és mindhárman rátámadtak a szomszédra. Ettől a férfi megijedt, futni kezdett, azonban a járdaszegélyben megbotlott és elesett. Ekkor a fiatalkorú és két társa a földön fekvő férfit - a fejét, karját, hátát - testszerte rugdosni kezdték. A túlerőben lévő támadók csak egy idegen közbelépésére hagytak fel a bántalmazással.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. A büntetlen előéletű fiatalkorú és a többszörösen büntetett előéletű társai ügyében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat