Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szándékosan el akarta gázolni vitapartnerét egy bicskei férfi
Privatkopo.hu 2021. 03. 09. 6:17:00

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki Bicskén a sértett megöléssel való fenyegetése után ittasan, gépkocsival akarta elütni a férfit.



A vádirat szerint a terhelt 2020. július 12-én nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, majd a szintén a településen lakó férfival összeszólalkozott, mivel a férfi által értékesíteni szándékozott motorkerékpárt a vevő nagy zaj- és porkeltéssel próbálta ki. A vádlott a motort kipróbáló férfit megöléssel fenyegette meg.

A vádlott ezt követően erősen ittasan a gépkocsijába ült, nagy sebességgel elindult a sértett felé, aki az út szélére húzódott és a motorkerékpár mellett várakozott. A vádlott ekkor a járművet mintegy 50-60 km/h körüli sebességgel a sértett felé kormányozta, aki elugrott a gépkocsi elől, majd 30-35 km/h sebességgel a motorkerékpárnak ütközött, azt a jármű maga alá gyűrte. A vádlott ezt követően a férfit megütötte, fojtogatta, majd a sértettnek sikerült elmenekülni.

A férfi a bántalmazás következtében könnyű személyi sérülést szenvedett, a motorkerékpárban pedig 100 000 forintos rongálási kár keletkezett.

Az ügyészség a vádiratában a bűnügyi felügyelet alatt álló terhelttel szemben annak fenntartását, börtönbüntetés kiszabását, közúti járművezetéstől, valamint közügyek gyakorlásától eltiltást, illetve az elkövetés eszközéül használt személygépkocsi elkobzását indítványozta.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat