Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Agyonverte feleségét a férj egy szegedi apartmanban
Privatkopo.hu 2021. 04. 24. 5:36:00

Megölte feleségét egy férfi Szegeden, pénteken, kevéssel 12 óra után. Az elkövetőt elfogták és őrizetbe vették, emberölés bűntettével meggyanúsították. 



A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint a férfi 2021. április 23-án, valamivel 12 óra után, eddig tisztázatlan okból, a férj bántalmazta a nőt a szegedi apartmanban. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A férfi a bántalmazást követően elhagyta a szobát, majd a szálláshely tulajdonosának elmondta a történteket, aki értesítette a rendőröket.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a 49 éves gyanúsított ellen, őrizetbe vétele mellett, emberölés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat