Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fa helyett inkább a felesége fejét akarta „felhasogatni” egy 80 éves szeszkazán
Privatkopo.hu 2019. 02. 04. 11:21:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványozta egy 80 éves férfi előzetes kényszergyógykezelését előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.



A nyomozás adatai szerint a férfi 48 éve házasságban él feleségével, azonban italozó életvitele miatt, továbbá mivel alaptalanul azt állította, hogy a felesége és a fia meglopja őt, rendszeresek voltak közöttük a viták.

2018. november elején ismét azzal gyanúsította feleségét, hogy meglopta, és közölte vele, hogy ezt nem éli túl, majd néhány nap múlva két gázpalackot hozott a Parasznya településen lévő lakóházukba annak ellenére, hogy ő villanytűzhelyt használt.

Két hét elteltével az esti órákban a feleségétől elkérte a baltát azzal, hogy fát akar hasogatni, azonban a balta fokával erőteljes ütést mért a felesége fejére. A nő megszédült, ezután további ütések következtek, mire a feleség védekezés közben megragadta a baltát, erre a férfi a kabátjából elővett egy csővázas széklábat, és azzal ütötte meg, miközben többször kijelentette, hogy „most meghalsz!”

Amikor felhagyott a bántalmazással, a felesége kimenekült a lakásból, ezután feltehetőleg egy gázpalack segítségével felgyújtotta a lakóházat. Az épület teljesen kiégett, és a tűz továbbterjedését a helyszínre érkező tűzoltók akadályozták meg.

A közveszélyokozás bűntettének megállapíthatóságát a nyomozó hatóság a további nyomozás keretében vizsgálja.

A férfi kóros elmeállapotú, amely képtelenné tette arra, hogy a cselekménye következményeit felismerje. Így megalapozottan feltehető, hogy kényszergyógykezelésének van helye, és a bűnismétlés megakadályozása érdekében a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte előzetes kényszergyógykezelését 6 hónapi időtartamra.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat