Ma: 2024.03.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bűnügyi őrizetbe vették a székesfehérvári fegyveres rablás elkövetőjét
Privatkopo.hu 2021. 01. 27. 5:34:00

A férfi az általa remélt több millió forint helyett csak néhány ezerrel távozott a bűncselekmény helyszínéről, amit a rendőröknek köszönhetően csupán fél óráig birtokolhatott.



2021. január 25-én, reggel, Székesfehérváron történt fegyveresen elkövetett rablásról tettek bejelentést a rendőrségre. A helyszínről menekülő elkövető felkutatására a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével azonnal hajtóvadászat indult, amelynek eredményeképpen a kapott személyleírás alapján két férfit előállítottak, ám egyikőjük elszámoltatását követően kiderült, hogy nincs köze a támadáshoz.

A másik, bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 34 éves férfit - akit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a bejelentést követő fél órán belül fogtak el - őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett rablás bűntett, fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntett kísérlet, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozói munka eredményeként ugyanis megállapítást nyert, hogy a férfi az elkövetés helyszínére egy fekete színű autóval érkezett, amelyre egy másik gépjárműre érvényes rendszámot szerelt. A székesfehérvári cég parkolójában a hátsó bejárat felé tolta a vezetőt, akit eközben kézben tartott, feltehetően fegyverrel vagy annak utánzatával kényszerített, hogy adja át neki a széfben található készpénzt. Az elkövető az üzletben lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe, és cselekménye nyomatékosításaként felfelé leadott egy lövést. A trezort a sértett nem tudta kinyitni, mivel annak kulcsával nem rendelkezett, azonban az elkövetőnek néhány ezer forint készpénzt egy alkalmazott átadott.

Ezután a támadó a sértettel együtt, annak autójával a helyszínről elmenekült, majd megállásra és pénztárcája átadására szólította fel a járművezetőt. A férfi ennek eleget tett, és az elkövető pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva, az autó indítókulcsával együtt elfutott a helyszínről.

Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Cigánybanda kényszerített prostitúcióra nőket
Szabadnapos rendőr fékezte meg a pisztollyal lövöldöző támadót
Itt az újabb pedofilügy: letartóztattak egy 62 éves gyermekotthoni nevelőt
Súlyosították az „anya” büntetését, aki eladta a saját lányát
Kamasz fiúkat hálózott be a 63 éves homoszexuális
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat