Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Újabb összehangolt bűnügyi és rendészeti ellenőrzés Budapest belvárosában
Privatkopo.hu 2020. 06. 24. 10:44:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot az Erzsébet téren, illetve a Deák téren, valamint a VI. és a VII. kerületben.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil- és egyenruhás rendőrei - együttműködve a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival - 2020. június 18. és június 20. között közrendvédelmi- és bűnmegelőzési akciót tartottak Budapest Belvárosában. Az akció célja a Deák tér, az Erzsébet tér, valamint a VI. és a VII. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos magatartást tanúsító személyek elfogása.

A rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak, és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklása miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrök a társszervekkel együtt 14 külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt előállítottak.

A társszervek nyolc taxissal szemben eljárást indítottak, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két esetben az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben rossz műszaki állapotú jármű miatt, egy-egy esetben a sofőr vezetői engedélyének hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt.

Összesen 93 kereskedelmi egységet ellenőriztek, öt esetben feljelentést tettek közterület használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszes ital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat