Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Volt rendőrök közt keresi a körúti robbantót a rendőrség
Lokál 2016. 10. 12. 9:32:00

Volt rendőrök között keresik a Teréz körúti robbantót. A Lokál információi szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai egymás után keresik fel azokat a volt zsarukat, akiknek fegyelmi felfüggesztés vagy más konfliktus miatt szűnt meg a munkaviszonya. Azt gyanítják ugyanis, hogy a bosszú mögött ez is állhat. 



Csak az elmúlt öt évben tucatnyi olyan leszerelés történt a rendőrségnél, amelynek fegyelmi vizsgálat, esetenként még büntetőeljárás is volt a hátterében. Volt, aki úgy érezte, jogtalanul bocsátották el a testülettől, ezért munkaügyi pert indított, és komoly kártérítést kellett a rendőrségnek kifizetnie. Akadt olyan rendőr, aki a közösségi hálón tett megjegyzése miatt repült a testülettől, volt, aki azt sérelmezte, hogy nem szerződése és végzettsége szerinti beosztásban dolgoztatták, és jó néhány korrupciós ügy is volt.

- Az egyik volt kollégámat a napokban hallgatták meg a nyomozók. Ő haraggal vált meg a testülettől, talán ezért is kellett igazolnia az alibijét a robbantás időpontjára. Nem ő volt az egyetlen - mondta a Lokálnak egy névtelenséget kérő forrás.

Hozzátette: a teóriát, miszerint volt rendőr követte el a bűncselekményt, több más momentum is megerősítette, melyeket az úgynevezett profilozók állapítottak meg a videófelvételek alapján. Az már korábban kiderült, hogy a robbantás miatt vizsgáltak más korábbi rendvédelmi dolgozókat és katonákat is.

Ismert: szeptember 24-én, este fél 11-kor egy ismeretlen férfi robbantott a Teréz körúton. A detonációban két rendőr sebesült meg, a tettesre nettó 10 milliós „vérdíjat” tűzött ki a rendőrség.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat