Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Zsarolókat vettek őrizetbe a siófoki rendőrök
Privatkopo.hu 2020. 11. 25. 16:24:00

Két férfi súlyos fenyegetéssel zsarolta a pécsi sértettet, akitől azt követelték, hogy írassa át részükre a gépjárművét.



A nyomozás adatai alapján egy enyingi és egy szántódi férfi 2019 októberétől egy pécsi sértettet több alkalommal megfenyegetett, hogy ha nem utal át nekik különböző pénzösszegeket, valamint a gépjárművét nem íratja át részükre, börtönbe juttatják, vagy megölik.

Az egyenruhások a Siófoki Rendőrkapitányság felderítőinek információi alapján, 2020. november 24-én, Siófok belvárosában, a gépkocsi átadásakor tetten érték a feltételezett elkövetőket, akiket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységeinek közreműködésével elfogták és előállítottak a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a zsarolóktól a vagyonvisszaszerzés érdekében laptopokat, telefonokat és több százezer forint készpénzt foglaltak le.

A rendőrök a 30 éves J. Gergelyt és a 29 éves Sz. Imrét súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat