Ma: 2019.06.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Kasszafúrónak” nevezte a román sajtó a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó Vegyépszert
Privatkopo.hu 2019.06.09. 6:32:00

„Romániai alvállalkozók zsebe is bánja a magyarországi Vegyépszer-csoport pénzügyi nehézségeit, mivel a cég máig nem egyenlítette ki számláit az elvégzett munkálatokért - és valószínűleg nem is fogja maradéktalanul, miután tavaly a csőd szélére jutott. A jelenleg csődvédelem alatt álló magyar vállalat az utóbbi néhány évben több tízmillió eurót markolt fel fontos infrastrukturális megbízatásokra az Országos Út- és Autópálya-építő Ügynökségtől, egyebek mellett Kolozs, Hargita és Bihar megyében is. A romániai cégeket ért károk mellett nagyobb veszteség, hogy a csoport által elkezdett útprojektek egy része máig befejezésre vár. Az Emil Boc volt kormányfő által felavatott körgyűrűért 153 millió eurót kért a Vegyépszer. Az út már több helyen beszakadt.” - írta 2012. február 21-én megjelent lapszámában a romániai Új Magyar Szó a „Kasszafúró Vegyépszer - A Magyar útépítő cég adóssághegyet halmozott fel a hazai alvállalkozókkal szemben” című cikkében.



A romániai sajtóorgánum szerint bevált receptet alkalmazott a Romániában jelentős értékű közbeszerzési infrastruktúra-építési tendereket elnyert magyarországi Vegyépszer-csoport: miután romániai megbízásait helyi alvállalkozókkal végeztette el, és a román államtól maradéktalanul és időben megkapta pénzét, ám nem fizetett alvállalkozóinak, hanem - csődvédelmet kért.

Az ügyet az Evenimentul Zilei (EVZ) központi román napilap teregette ki 2012. február 20-án, amely szerint a csődvédelembe menekült, Nagy Elek nevével fémjelzett magyar társaság több tízmillió eurót érő infrastrktúra-építési megbízásokat kapott a román államtól, elsősorban az Országos Út- és Autópálya-építő Ügynökségtől. A román lap szerint a Vegyépszer „receptje” nem egyéb, mint a csődvédelem után új néven, „fehér lappal” újraindulni, hátrahagyva kárvallottak sokaságát. A sajtóorgánum szerint erre utal az a tény is, hogy a cég többször is nevet változtatott már: a jelenleg Vegyépszer Hungária Zrt. néven csődvédelmet kérő vállalat 2005-ben még Nemzetközi Vegyépszer néven működött.

  Az Evenimentul Zilei 2012. február 20-án megjelent leleplező írása

Az Országos Út- és Autópálya építő Ügynökség volt alelnöke arról tájékoztatta a román médiát, hogy a Vegyépszer utóbb fokozatosan átadta az ügynökséggel kötött szerződéseit más cégeknek. Így például az észak-romániai megyékben vállalt munkálatait egy másik magyarországi vállalkozásnak, a Vakond Kft-nek adta át (a Privatkopo.hu megjegyzése: a társaság Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László gazdasági érdekkörébe tartozik).

Hargita Megye Tanácsának - többek közt - egy nagyobb munkálatnál, a 132-es út építésénél volt szerződése a Vegyépszer csíkszeredai fióktelepe által vezetett konzorciummal, azonban a székelyföldi kirendeltséget 2011-ben törölték, az Evenimentul Zilei című napilap adatai szerint ez a fiók mintegy 9 millió lejes tartozást hagyott hátra. A Vegyépszer nagyváradi képviselete is eltűnésre volt ítélve: több millió euró értékű szerződés megkötése után csődöt jelentett.

A Romániában megjelenő Új Magyar Szó című napilap beszámolója a Vegyépszer-ügyről

A romániai alvállalkozók a kolozsvári székhelyű Új Magyar Szónak 2012 februárjában elmondták: mindössze arra van reményük, hogy a jogos követelésük töredékét látják majd viszont. Különösen nehezményezték azt, hogy a cég jelentős, több mint féléves késéssel értesítette őket arról, hogy 2011 tavaszán csődvédelmet kért.

Alexandru Nazare Románia akkori miniszterelnöke 2012. február közepén megbeszélést folytatott Füzes Oszkár Magyarország bukaresti nagykövetével, akinek kifejtette elégedetlenségét és jelezte: a román szakminisztérium jogi úton fog kártérítést követelni a Vegyépszer által Romániában el nem végzett útépítések, valamint csak részlegesen befejezett útszakaszok megrongálódása miatt.

A Vegyépszer-cégcsoport közleményben reagált a kormányfő állításaira: „A nemzeti és a nemzetközi építőipar recessziója, valamint előre nem látható események miatt, mint például az afrikai országokban kitört zavargások, ahol a társaság jelentős projekteket nyert meg (például Líbia, ahol a társaságnak egy 300 millió eurós kivitelezést kellett leállítania), továbbá a romániai projekteken 2006-2010 periódusban elkönyvelt, megközelítőleg tízmillió eurós veszteség következtében a Vegyépszer Hungaria Zrt. fizetésképtelenséget jelentett be, és az illetékes bíróság kimondta a csődeljárást, amely hatással volt a romániai fióktelepekre is, hiszen ezek nem rendelkeztek önálló gazdasági-jogi státussal. A Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. 2012. február 21-én sikeres csődegyezséget kötött a helyi hitelezőinek több mint felével.”

Az Evenimentul Zilei egyik írása a Vegyépszer romániai munkásságáról

Románia akkori szállításügyi minisztere úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy Románia ennyi pénzt veszítsen. Hozzátette: az államkasszát duplán rövidítette meg a Vegyépszer-ügy, hiszen hiányzik az építésért kifizetett közpénz, ugyanakkor nem folytak be a költségvetésbe azok az adók sem, amelyek a kárvallott alvállalkozók tevékenysége után jártak volna az államnak.

Horia Uioranu kolozsvári képviselő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezető-helyettese 2012. február végén bejelentette: ügyészségi feljelentést tesz a kolozsvári körgyűrű Bányabükk és Apahida közötti szakaszának a tervezői és kivitelezői ellen, valamint azok ellen, akik a versenytárgyalásokat szervezték a munkálatok odaítélésére.

„A munkálatok megkezdésekor azt közölték, hogy az útszakasz megépítése mintegy 50 millió euróba kerül; az ár azóta megháromszorozódott, és az építkezés távolról sincs befejezve, sőt, ami megvan, az is süllyed" - magyarázta a feljelentés okát a politikus.

            2012-es pillanatfelvétel a kolozsvári körgyűrű állapotáról

A körgyűrű egyik szakaszát a magyarországi Vegyépszer Zrt., másik szakaszát a Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. által vezetett konzorcium építette.

A romániai Vegyépszer-projektek egyik legproblémásabb pontjának számított a kolozsvári körgyűrű építése. A földcsuszamlásoktól veszélyeztetett autóút egy szakasza 2012 januárjában beszakadt. „A 2012. február 21-re elkészült műszaki szakvélemény megállapította, hogy az eseménynek egy, a munkaterületen kívül történt földcsuszamlás az oka, vagyis a kivitelező nem hibás” - szögezte le az esettel összefüggésben kiadott közleményében a Vegyépszer Hungária Zrt.

Varga Mihály pénzügyminiszter (balra) mellett Nagy Elek, aki most - példát mutatva a gazdasági élet szereplőinek - a BKIK elnökeként vállalkozói közösséget képvisel...

A Vegyépszer-cégcsoport a Romániából az 1980-as években Magyarországra települt Nagy Elek érdekeltségébe tartozik, aki 2019 februárjától az egyik legerősebb vállalkozói közösség választott képviselője: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökeként mutat példát és irányt a gazdasági élet szereplőinek. A mintegy 60 milliárd forint vagyonnal rendelkező Nagy valóságos cégbirodalmat birtokol, amelynek fontos eleme a Főtaxi, valamint a Bizományi Áruházak.

2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) úgy látta jónak, hogy az „MMA Aranyérmét” Nagy Eleknek adományozza „kivételes vállalatvezetői eredményeiért”.

Az üzletember neve sokáig díszelgett a leggazdagabb magyarokat tömörítő lista élmezőnyében. Az ezredforduló Simicskáját az úgynevezett irányított privatizáció segítette vagyonhoz, és az első Orbán-kormány tette igazán naggyá cégbirodalmát, a sok egyéb mellett autópálya-építésben is verhetetlen Vegyépszert. Azóta leáldozott a csillaga, de a hatása még mindig jelentős: a csődeljárásból alig kimenekült Vegyépszer után „kifizetetlen számlák, befejezetlen építkezések, személyes és céges drámák maradtak”, miután „sokmilliárdos kárt okozott beszállítóinak, hitelezőinek, partnereinek” - így összegzett a Figyelő című pénzügyi-gazdasági hetilap 2012-ben.

„Nagy Eleket üzleti módszerei és az általam ismert élettörténete miatt vállalkozói közösség képviseletére morális szempontból nem tartom alkalmasnak.” (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke)

(folytatjuk)

További friss információk
Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló - drog és alkohol befolyása alatt vezetett
„Kasszafúrónak” nevezte a román sajtó a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó Vegyépszert
Komonczy vs. Komonczi: két vezetéknéven szerepel a cégnyilvántartásban a Fidesz-közeli vállalkozó - a miértre nem válaszolt
Egy hihető történet: a főtaxis Nagy Elek édesanyja 81 évesen kétmilliárdos cégvásárlást hajtott végre, a fia szerint „nagyszerű üzletasszony” volt - a cégnyilvántartásban nem találni ennek nyomát
Másfél év elteltével jelentkezett a Duna House: több mint 2 millió 700 ezer forintot követel a volt megbízójától - egy nem kizárólagos, korábban felmondott szerződés alapján
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat