Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Súlyos fenyegetéssel zsarolták a „feltalálót” - letartóztatták a budapesti ügyvédet, gyémántkereskedő társa bűnügyi felügyelet alá került
Privatkopo.hu 2020. 05. 29. 7:50:00

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban indítványt tett dr. Lupovici Jack ügyvéd és egyik társa letartóztatására, valamint egy harmadik gyanúsított, Lebovits Roni magyar-izraeli gyémántkereskedő bűnügyi felügyelet alá helyezésére. A bíróság az indítvány alapján a kényszerintézkedéseket elrendelte.



A megalapozott gyanú szerint a 43 éves budapesti ügyvéd 2014-ben megbízást kapott a magát feltalálónak, valamint kutató vegyészmérnöknek aposztrofáló, „csodaszereket” forgalmazó üzletember sértettől, a Lavylites-cégcsoport tulajodonosától, az 54 éves Jakabovics Tibortól, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy ügyfelét kihasználva, csalárd módon jut anyagi előnyhöz. Dr. Lupovici ennek keretében elhitette ügyfelével, hogy házkutatást fognak nála tartani, és elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután nem következett be az egyébként csak az ügyvéd által kitalált házkutatás, az adathordozókat nem adta vissza Jakabovicsnak, hanem őt megtévesztve - egy társával - hamisan azt állította, hogy azokat Jakabovics védelme érdekében a Dunába dobták.

                           A megzsarolt „feltaláló”, Jakabovics Tibor

Az ezt követő években az ügyvéd Jakabovics Tibor költségén - és csak részben a tudtával - létrehozott több gazdasági társaságot, amelyeket azonban a saját bizalmi embereivel töltött fel, és a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több, mint százezer eurót tulajdonított el a sértettől. Amikor Jakabovics 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd - több társával együtt - megzsarolta a sértettet, és a rákövetkező évben több százmillió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel. Az ügyvéd társa volt egy 59 éves férfi is - a Privatkopo.hu információja szerint a magyar-izraeli gyémántkereskedő, az R-A Diamonds tulajdonosa, Lebovits Roni -, aki elsőnek semleges közvetítőnek mutatkozott, és a fizetésre így akarta rávenni az üzletembert, később azonban közölte azt is, hogy ha nem működik együtt a sértett, akkor „indul a vendetta”. 100.000 euró erejéig egy 39 éves férfi is megzsarolta a sértettet, aki a cégcsoport informatikai fejlesztését végezte, és a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával fenyegetett.

„Indul a vendetta” - a nyomozó ügyészség gyanúja szerint Lebovits Roni is fenyegette Jakabovicsot

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki dr. Lupovici Jack ügyvédet - többek között - csalás, zsarolás, ügyvédi visszaélés bűntette miatt, míg két társát zsarolás bűntette miatt. A nyomozó ügyészség indítványt tett az ügyvéd és az informatikus letartóztatása, illetve a kedvezőbb személyi körülményekkel rendelkező 59 éves gyémántkereskedő, Lebovits Roni - adott lakásra vonatkozó - bűnügyi felügyelet (házi őrizet) alá helyezésére.

A nyomozási bíró az indítvánnyal egyezően elrendelte két gyanúsított letartóztatását, harmadik társukat pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

(Kicsoda Jakabovics Tibor „feltaláló”? Hogyan került a képbe a vegyes megítélésű gyémántkereskedő, Lebovits Roni? Hogyan kapcsolódik a történethez Páczelt Mihály? A következő cikkben ezekre a kérdésekre keres választ a Privatkopo.hu.)

További friss információk
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat