Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a zamárdi kukkoló ellen
Privatkopo.hu 2019. 12. 07. 8:20:00

Tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy budapesti férfi ellen, aki fiatal nőkről engedély nélkül készített videofelvételeket a Zamárdiban rendezett Balaton Sound zenei fesztiválon.



A vád szerint a 41 éves vádlott villanyszerelőként dolgozott Zamárdiban, az idei Balaton Sound zenei fesztivál idején. Szállása nem messze volt attól a tábortól, ahol a fesztiválon dolgozókat helyezték el, így meg tudta figyelni, hogy a táborban lakó lányok mikor használják a női zuhanyzót.

Július egyik éjszakáján elrejtőzött a zuhanyzóépület toalett részében, majd az egyik WC csészére felállva a telefonjával titokban videózni kezdte a tusoló sértettet. A nő azonban észrevette a telefont és rákiabált a kukkolóra, aki ezért sietősen távozott a helyszínről.

Az elkövető azonban nem tanult a lebukásából és még aznap éjjel, néhány óra elteltével, újra megpróbálkozott egy másik zuhanyzó lány videózásával, ám a sértett tetten érte a férfit, majd rendőröket hívott.

A férfi elfogása után kiderült, hogy nem először próbálkozott titkos intim felvételek készítésével, mivel a laptopján a rendőrök további hasonló videókat is találtak.

Az ügyészség a vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat