Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megúszták: már nem nyomoz az ügyészség a kamupártok után
MN/24.hu 2017. 05. 21. 6:43:00

Csendben megszüntette a kamupártok elleni nyomozást az ügyészség. A biznisz szervezetek vezetői pénzköltéseik miatt elkerülhetik a felelősségre vonást, gőzerővel készülhetnek a jövő évi lenyúlásokra.



Az Állami Számvevőszék feljelentése nyomán két éve kilenc párt ellen indult nyomozás, mert a gyanú szerint a 2014-es választások során számviteli és áfatörvényeket sértettek volna, mindezt az államtól kampányra megítélt százmilliós kampánytámogatás terhére. Az úgynevezett kamupártok költései kapcsán felmerült, hogy nem a valós érdekképviseleti szerepvállalás miatt indultak el, hanem a lehívható forrásokért, amely összesen 3,5 milliárd forintot jelentett.

Az ügyészség viszont csendben leállította a nyomozásokat, volt olyan eset, ahol az indoklásban az szerepelt, hogy „a cselekmény nem bűncselekmény”, pedig oldalakon keresztül sorolták a problémákat. Panaszra a feljelentést tevő Állami Számvevőszéknek sem volt lehetősége.

Az Együtt 2014, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében a költségvetési csalás gyanúja is felmerült, volt olyan pártocska, amely nem is részletezte, hogy mire költötték el a megkapott 356 millió forintot. Intenzív nyomozás zajlott a Seres Mária Szövetségesei ellen is, ahol közel harminc jelöltet állítottak elő és „rabosítottak” - eredmény nélkül…

Két választókerületben 2014-ben az eredményekre is hatással voltak, mindkét esetben a Fidesznek kedvezett az elindulásuk. A választásokat megelőzően a kettős ajánlás lehetőségét kihasználva a kamupártok egymás jelölőíveit másolták, így gyakran ugyanabban a körzetben jelentek meg. Ha egy magánszemély meg szerette volna tudni, hogy az ajánlása alapján hol indultak jelöltek, azt a nagy adatmennyiségre hivatkozva visszautasította a Nemzeti Választási Iroda.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat