Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Négy és fél év börtönt kapott Kisléta polgármestere - már másodszor ítélték el
MTI 2016. 09. 29. 21:14:00

A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt - nem jogerősen - négy és fél év börtönre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét, akinek előzetes letartóztatását a másodfokú határozat meghozataláig a törvényszék fenntartja szökés, elrejtőzés veszélye miatt.



A bíróság O. Zsolt másodrendű vádlottat bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt egy év nyolc hónap, két évre felfüggesztett, a harmadrendű vádlottat, K. Lászlónét pedig bűnsegédként elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és számvitel rendjének megsértése miatt hat hónap, szintén két évre felfüggesztett börtönre ítélte.

A bíróság szerint a vádlottak csökkent munkaképességű dolgozóik után a központi költségvetésből jogosulatlanul igényeltek és jutottak támogatáshoz. A bizonyítási eljárás során „nagy számú tanú állt a bíróság rendelkezésére”, akik elmondták, hogy kaptak munkát az elsőrendű vádlottól, de az okiratokon szereplő összegeknél általában kevesebbet kaptak a munkájukért.

Az ügyben a szakértő megállapította, hogy a vádbeli cégek a számviteli szabályok megsértésével működtek: nem feleltek meg a kedvezmények igényléséhez kapcsolódó valamennyi jogszabálynak, így nem voltak jogosultak a támogatásokra.

A büntetés mértékének megállapításakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, így az első- és a másodrendű vádlottra némileg a minimumérték alatti büntetést szabtak ki. 

Korábban a Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy ebben az ügyben az első tárgyalás 2013. március 21-én volt. Az ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, az ügyész súlyosításért, a minősítés megváltoztatásáért és vagyonelkobzásért fellebbezett, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért nyújtottak be fellebbezést.

A bíróság csütörtökön úgy rendelkezett, hogy az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú határozat meghozataláig fenntartja szökés, elrejtőzés veszélye miatt.
Kislétán a polgármesteri feladatokat ideiglenesen Szabó László alpolgármester, háziorvos látja el.

Madácsi Imrét, Kisléta akkor még Fidesz-KDNP-s polgármesterét tavaly egy másik ügyben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének büntette miatt.

A polgármester az ítéletről tájékoztatta a képviselő-testületet, de felmentésének kérdésében nem született döntés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal akkor a bírósághoz fordult, amely kimondta, hogy az elítélt polgármester méltatlanná vált tisztségére. Kislétán így időközi választást írtak ki, és április 4-én több jelölt közül a függetlenként induló Madácsi Imrét nagy fölénnyel ismét polgármesterré választották.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat