Ma: 2018.10.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Illegálisan birtokolt fegyvereket akartak értékesíteni
police.hu 2018.06.07. 15:29:00

A Ceglédi Rendőrkapitányság folytatott eljárást két albertirsai és egy budapesti férfi ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntett, valamint bűnszövetségben elkövetett lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.



A nyomozás adatai szerint egy 47 éves albertirsai férfi több éles lőfegyvert és lőszert is birtokolt, amelyekhez nem rendelkezett tartási engedéllyel. A fegyvereket egy 41 éves ismerőse, egy szintén albertirsai illetőségű férfi lakhelyén tárolta, majd 2017 februárjában - későbbi értékesítés céljából - otthonába szállította. A rendőrök gyanúja szerint az értékesítésben közreműködött volna egy 54 éves budapesti férfi is.

A rendőrök 2017. február 28-án fogták el a három férfit, majd az ügyben tartott házkutatás során több lőfegyvert és lőszert is lefoglaltak, amelyekről az eljárásba bevont igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményében megállapította, hogy azok a vonatkozó jogszabály értelmében a lőfegyverek, valamint a lőszerek kategóriájába tartoznak. A nyomozók mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki az eljárás során, akik a továbbiakban szabadlábon védekeztek.

A Ceglédi Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást befejezte, majd a keletkezett iratokat a Ceglédi Járási Ügyészségre továbbította vádemelési javaslattal.

További friss információk
Befejezték a nyomozást a 41 éves szeméremsértővel szemben
Lefoglalt fegyverek - bevetették a TEK-et
Eltűnés miatt keres a rendőrség három kiskorú testvért - gyermekotthonból léptek le (fotók)
Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt keresi a rendőrség Lakatos Bélát (fotó)
Új pszichoaktív anyaggal kereskedett a cigány férfi
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat